Hitbéli elindulásom története
Szeretném megosztani a hitbéli utamon való elindulásomat, bízva abban, hogy talán másnak is segíthetek ezzel. Amikor megkérdeztem „régi motorosokat” arról, hogyan kezdték el a megújult életüket, mi érintette meg őket, úgy éreztem, nem igazán tudtak erre nekem választ adni. Ezért én eldöntöttem, hogy leírom a saját utamat, amíg frissek az élmények, később könnyebb legyen felidézni.
2022 szeptemberében a nagy fiúnk hetedikes lett, így természetes volt számunkra, hogy konfirmálni is fog. Itt megjegyezném, hogy akkor még nem hitbéli indíttatásból, hanem azért, mert ezt tartottuk rendjén, ez a szokás, a hagyomány. És persze a kisebbik fiúnk is egyházi iskolába készült, amihez szükséges a lelkészi ajánlás. Így családostól elkezdtünk járni templomba, mert hát, hogy néz az ki, hogy kéréssel fordulunk az egyházhoz, de nem is járunk templomba!
Eleinte csak a férjem ment a gyerekekkel. Volt olyan is, hogy a fiúk mentek csak. De, amikor ő is elkísérte őket, mindig említette, hogy olyan jó érzéssel vesz részt az igehirdetéseken. Feltöltődik! Kíváncsiságból csatlakoztam hozzájuk.
Érdekes módon, azt vettem észre, hogy meghallom és meg is értem az elhangzottakat. Sőt volt olyan is, hogy mintha csak nekem szólt volna. Az is előfordult, hogy segített, úgy, hogy nem is ismertem a Szentírást. Idővel már én mondtam, hogy menjünk templomba, szó szerint vágytam beülni a sorok közé. Nem tudtam megmagyarázni, miért, de így volt.
Majd jött az első sólyomkővári hitmélyítő hétvége, amin nem is tudom miért vettünk részt. A férjem javasolta, amin nagyon meglepődtem, de nem ellenkeztem. Utólag az a meglepő, hogy nem éreztem feszélyezettséget magamban, pedig nehezen oldódok fel idegen társaságban.
Ezután a hétvége után, úgy éreztem, hogy el kell mennem a soron következő biblia órára. Egyszerűen nem tudtam magam lebeszélni, nem találtam kifogást arra, miért ne mehetnék el.
Nem bántam meg, hogy megtettem és, hogy azóta is megteszem minden szerdán!
Visszanézve nekem az, hogy ’meghallottam Jézus hívó szavát’ nem egy pillanat műve volt, hanem egy folyamat. Mondhatni egy szépen, aprólékosan felépített, megtervezett események sorozata. Most már tudom, sőt, hiszem, hogy az Úr vezetett végig. Krisztus állt mellettem és szólt hozzám. Hálás vagyok, hogy meg is hallhattam a hívó szavát és engedelmeskedtem. Hiszen sok mindent kaptam ezalatt a rövid idő alatt is: egy nagyon jó közösség tagja lehetek, barátokra is találtam.
Egy biztos: most már hiszek az Úrban és az ő szerető gondoskodásában. Hiszem, hogy vezetni fog azon a bizonyos „keskeny úton” és átvezet a „szűk kapun”, csak türelmesnek és figyelmesnek kell lennem.
Írta: Sáfár Noémi