Kedves Olvasó, ismered Zákeus történetét? (Lukács19:1-10)
Amennyiben igen, ezt a részt át is ugorhatod, de ha nem, azzal sincs semmi baj. Gyorsan körvonalazom neked miről szól a történet.
Zákeus egy gazdag vámszedő volt, akit a kíváncsisága felvezetett egy fügefára, hogy megláthassa Jézust. Amikor Jézus leszólította, miszerint aznap este nála száll meg, a férfi egyből megtért és megígérte, hogy vagyona felét eladományozza. Illetve akitől lopott annak az elvett pénze négyszeresét szolgáltatja vissza. Gondolhatjuk, hogy ez a rabló/vámszedő nem volt egy közönségkedvenc. Valahogy úgy tudom elképzelni az ő megtérését, mint amikor valaki megtérése után kopogtat a családok ajtaján, megy bocsánatot kérni, azok pedig esélyt sem adva, nem figyelnek a kopogtatásra. Fontos Zákeus az események sorozatában, jegyezzük meg!
Körülbelül 1 éve történt, hogy rettenetesen összevesztem a nagyszüleimmel. Haragtartó és a problémái elől szó szerint menekülő ember vagyok, aki ráadásul még büszke is.
Nem beszéltem a nagymamámmal akárhogy próbálkozott, megpróbáltam tudat alatt vagy tudatosan kizárni az életemből. Pedig itt már Krisztus javában dolgozott a szívemben, mégsem sikerült sehogy sem megbékélnem vele. Szabályosan kudarcnak éltem meg, mégsem tettem ellene semmit. “Vajon Jézus haragszik emiatt?”
Tavaly júliusban elérkezett a Csillagpont (fiatalok keresztyén fesztiválja), ahol végig ezen gondolkoztam, egyszerűen nem volt nyugtom. Éreztem, valami nagyon nincs a helyén. Imádkoztam, de sehogy nem jött a válasz, ahogy eddig pedig tapasztaltam. “Miért nem mond már valamit?”
Minden reggel voltak áhítatok a fesztivál keretein belül. Szerda reggel bőrig áztunk, az ifi két részre osztódott, hogy fedett helyen lehessünk. Ezen a szerda reggelen szólalt meg Zákeus története, és ennek a napnak tulajdonítom az első alkalmat, amikor összetörtem. Rájöttem, nem engedem be Mamát, amikor bocsánatot szeretett volna kérni, kopogtat az ajtón, amikor én bekulcsolom előtte. Az áhítat végén kellett volna egy családtagunkért imádkozni, de még csak megszólalni sem tudtam a könnyeimtől. Isten lerombolt azért, hogy Ő újra tudjon építeni.
Azt hiszed innen már könnyen ment, igaz? Nem. A rossz tulajdonságaim sorolása közül az előbb kifelejtettem a makacsságomat. Egyszerűen nem tudtam Mama szemébe nézni, de már beszélgettünk: minden alkalommal átlagosan 3 mondatot.
2023. szeptember: ekkorra már szinte teljesen elvesztettem a kapcsolatunkra nézve az összes reményemet. “Isten miért engedi? Ez talán egy büntetés?” Utólag rájöttem, hogy beszélt Ő hozzám, csak a saját gondolataim hangosabbak voltak.
2023. október: papának életmentő műtétre van szüksége egyik pillanatról a másikra. Ifi után hazaértem és láttam a mindig életvidám, kacagó nagymamámat darabokban az ebédlőasztalunk felett. “Atyám, kérlek segíts most neki.” Vonakodtam a nyitástól, ezért behúzódtam a szobámba és inkább egyedül könyörögtem.
Kicsit később bementem a húgom szobájába, ahol Mama ült az ágyon, és vele szemben foglaltam helyet. Meg se kérdeztem, elkezdtem hangosan imádkozni. Imáimba foglaltam őt, Papát, a kapcsolatunkat, Jézus szabadítását kértem. Éreztem, végre ránk mosolygott az Isten!
Nem csak azon kaptam magunkat, hogy mindkettőnknek nedves már az arca, hanem hogy az Úr egy csettintésre befoltozta a szívemet. Nem lehet az érzést szavakba önteni, hirtelen olyan lett Mama, mint ahogy gyerekként láttam. Ezt akarta Ő, azt, hogy együtt legyünk Vele közösségben.
A reményvesztettségből nem egyszerűen reményt, de kegyelmi ajándékot formált! Azóta is minden alkalommal kötözget mindkettőnket, megengedte, amire vágytunk. “Köszönöm.”
„Meggyógyítja a megtört szívűeket, és bekötözi sebeiket.” /Zsoltárok 147:3 /
Írta: Papp Linda