Feleségemmel, Mónival néhány napja tértünk haza egy házaspári csendeshétről Biatorbágyról. E napokról szeretnék megosztani veletek néhány gondolatot. Elhatározásunk és jelentkezésünk után máris támadásba lendült az „ellen”. Egy hónappal a csendeshét kezdete előtt több fontos találkozó, értekezlet ütközött az alkalom időpontjával. Nehéz szívvel gondoltunk arra, hogy most sem fogunk eljutni erre a hétre. Imádságban kértük el az Úrtól, ha ott akar látni bennünket párommal, akkor egyengesse utunkat. S az akadályok elhárultak…
Hétfőn délben érkeztünk meg a Magyar Belmisszió Biatorbágy által fenntartott telepére. Rajtunk kívül még 12 házaspárral együtt vette kezdetét a csendeshét. A bemutatkozások során mindenki kapott egy-egy igéskártyát (a végén még erre visszatérek). Én számos férfi héten vettem már részt, s feleségem is volt már két női héten. Tudtuk, hogy személyes beszélgetésre hív Jézus mindkettőnket. Az áhítatok, a kiscsoportos beszélgetések, a közös bibliaolvasás mind-mind arra szolgál, hogy kimossa süket füleinket és tágra nyissa szemeinket. Már az első kiscsoportos beszélgetés őszinte légköre és húsbavágó vallomásai megteremtették az alapot arra, hogy mindnyájan együtt keressük Isten akaratát házasságunkban.
A délelőtti áhítatokon a vakon született férfi (Jn 9,1-41) történetén keresztül Cselényi László, a belmisszió vezetője arra mutatott rá, hogy nemcsak látni, érezni akart ez az ember, hanem hinni is. Számomra is világossá vált, hogy mindannyian vakon születtünk. Nekünk is szükséges volt Jézus gyógyítása, hogy vak mivoltunkból kivetkőzve lássunk. Ahogy a vakon született férfit, minket is észrevesz Jézus. Foglalkozik velünk, kezelésbe vesz. Rátapint a fájdalmas pontunkra. Majd elküld a Siloám tavához, hogy mosakodjunk meg. Döntés, testvér te már megtetted? Vagy féltél az emberek véleményétől? Vagy saját magad tartottad mindezt nevetségesnek? A vakon született férfi követte Jézus utasításait, meggyógyult és látott.
Minden nap kaptunk esti házi feladatot. 4-5 kérdést, ami házasságunk céljára, motivációjára, kapcsolatunk erejére vonatkozott. Olykor egyszerű válaszokat találtunk feleségemmel, de voltak nehezen megválaszolható kérdések is. Amint teltek a napok, egyre jobban megismertük sorstársaink problémáit, hitharcait, mindennapos nehézségeit, amit oly sokszor csak magunk akarunk megoldani. Titkok, viták, a másik fölé kerekedés óhaja, harag, düh, irigység, duzzogás, zsarolás, ezek egyike sem jelent megoldást. Ha mindent közösen megteszünk a megoldásért, s egymást meghallgatva, egymástól bocsánatot kérve lépünk túl a nehézségeken, akkor simulnak ki a hullámok. A feleségem/férjem nem ellenség, hanem TÁRS! Társ, akivel együtt imádságban borulhatunk Jézus ölelő, védelmező, szerető karjaiba.
Pénteken úrvacsorai közösséggel zárult a csendeshét. A morzsaszedegetés alkalmával vált világossá számomra a kapott Ige: „Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek.” Mt. 5,9. „Az újjászületés által a hívők isteni természettel rendelkeznek. A Szentlélek az újjászületésen keresztül mélyen a szívbe plántálja ezt a természetet.”- állt az igéskártya hátoldalán.
A béketeremtés feladatát és felelősségét bízta rám az Úr. Mindenhol és mindenkor az isteni természetet hordozni. Így lehetek/lehetünk Isten fiaivá.
Írta: Veres Tamás