Már több mint fél éve, hogy megalakult az új presbitérium és még szinte fel sem ocsúdtunk a választásokból, máris elkezdődött a munka. Zárni kellett a múlt évet, kezdeni az újat, bizottságokat felállítani, megvitatni a gyülekezet ügyes-bajos dolgait. Hova ez a nagy sietség, hisz még egymást is alig ismerjük. Ennek okán vetődött fel, hogy tartani kéne egy presbiteri hétvégét, egymás jobb megismerése és az előttünk álló évek céljainak meghatározására, afféle csapatépítőt.
Szólt az Ige, építettük a csapatot, meghatároztuk a gyülekezet céljait, sokat beszélgettünk egymással, aztán hazamentünk. Dióhéjban ennyi lett volna, ha szabadidőnkben nem látogatjuk meg Tákos település református templomát. Sok szép és nagy templomot láttam már, kezdve a barcelonai Sagrada Familia messzemenőkig kidolgozott templomától, London tekintélyt parancsoló Szent Pál katedrálisán keresztül, a Velencében látható Szent Márk székesegyházig, de egyik se mesélt annyit Istenről, mutatta meg egyszerű, tiszta mivoltát, mellyel lehajolt a bűnös emberhez, mint a tákosi, fehérre meszelt, paticsafalú kis templom.
A szóbeszéd szerint, akkoriban a református templomok építését rendelet korlátozta, „időtálló” anyagból, kőből, téglából építeni nem lehetett, ezért a templom, úgyhogy kevéssé nemes anyagokból: fából, sárból és vesszőből épült….Az előtte álló jövő szinte már borítékolható. Azonban építői, Jézus szavait megfogadva, és átültetve azt a gyakorlatba alapját malomkövekből készítették, mondhatni sziklára építették. „És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, feltámadtak a szelek, és nekidőltek annak a háznak, de nem omlott össze, mert kősziklára volt alapozva” /Máté 7:25/.
És tényleg jöttek. Olykor a templomban negyven centi víz is állt. A falu házainak több mint a fele összeomlott vagy lakhatatlanná vált, de a templom alapjait megrengetni nem tudta. Falát igaz megbontotta, de mivel az sárból és vesszőből volt, könnyedén pótolni lehetett; az árvíz levonulásával gyorsan kiszáradt, nem zárva magába a romlás salétromvirágait és penészszagát.
Ma is áll és hirdeti Isten kegyelmét az oda betérőknek. Hogy milyen összefüggést látok a templom és a presbitérium között, ott hasított belém, azon a szent helyen. Isten a legjobb embereket választotta erre a tisztségre. Néha az elvégzett munkánk esetlennek, rozogának tűnik, de ha sziklára épül, nem fog összeomlani és tökéletesen be fogja teljesíteni Isten tervét.
Így épülünk mi is, sárból és vesszőből, és nem baj, ha nem vagyok tökéletesek, Isten ereje – akárcsak a tákosi kis templomon – az erőtlenek által mutatkozik meg. Ha az alap Jézus Krisztus, ömölhet a zápor, jöhetnek az árvizek……
Írta: Vígh Ferenc