Évekkel ezelőtt, amikor még távol voltam az Úrtól, volt az életemnek egy szakasza, amikor teljesen úgy éreztem, el vagyunk (vagyok) átkozva. Abban az időben minden olyan nehéz volt. Bármit csináltunk, nehezen ment: a vállalkozás, az emberi kapcsolatok, a családi kapcsolatok (testvér, szülő), a házasságunk. Minden olyan kilátástalan, borús és sötét volt. Ezt szó szerint értem. Olyan volt az életem, mintha egy nagy szürke felhő venne körül, és amerre megyek, ez mindig ott van, velem együtt jön-megy. Ez egy furcsa, nyomasztó érzés volt. Nem tudtam felszabadult, boldog ember lenni. Minden perc kilátástalan, pesszimista, életunt, reménytelen volt.
Valami nincs rendben! Tudtam, hiszen nem ez volt a megszokott állapotom. Azokban az időkben sok spirituális és önismereti könyvet olvastam, és olyat is, ami a vonzás törvényéről szól: „Teremtsd meg a boldogságot” kezdetűeket… Szóval, kezembe akartam venni a sorsomat, hogy majd ÉN megoldom. Hát mit mondjak? Minél jobban belevetettem magam ezekbe a csodamódszerekbe, annál erőtlenebb és fáradtabb voltam. Hát még én magam sem tudok tenni azért, hogy jobb legyen? – morfondíroztam magamban. Ez a tudat lelkileg még jobban lenyomott, ezért újabb „okos” ötletem támadt: azért van ez, mert meg vagyok átkozva! Ugyanis voltak körülöttünk irigy és haragos emberek, ezért mindjárt jó ürügynek tűnt, hogy tuti közöttük van olyan, aki megátkozott.
Így még ebbe is belevetettem magam: hogy hogyan lehet az ilyesmitől megszabadulni. Arra vágytam, hogy a sötétségből kifelé jöjjek, de pont azt értem el vele, hogy még jobban befelé mentem. Nemhogy jobb, hanem sokkal rosszabb lett, mert az egész párosult egy félelemérzettel. Féltem mindentől és mindenkitől. Sajnos ezek az érzések a családtagjaimra is átterjedtek. Mikor már ezt láttam, és azt is, hogy nem tudok sem rajtuk, sem magamon segíteni – akkor tettem meg az első lépést Isten felé.
Ekkorra már annyira el voltam keseredve, hogy mit tegyek még (és még itt mindig ÉN voltam), hogy ebből a mélységből kikeveredjünk, hogy egyetlen megoldást láttam: keresnünk kell egy papot. Ez meg is történt. Találkoztunk, beszélgettünk, imádkozott értünk, de nem mondhatom, hogy ennek hatására a nyomasztó érzésből bármi is eltűnt volna. Viszont a lehető legjobb útravalót adta nekünk. Megkérdezte, hogy van- e otthon Bibliám? Mondtam, hogy igen, és már le is pörgött előttem, hány éve kezembe se vettem, pedig egyszer régen az volt a szándékom, hogy elolvasom az egészet. Ez feledésbe merült: hiába a vallásos neveltetés, a konfirmáció és a templomba járás.
De! ezután a beszélgetés után a pap kijelölt nekem részeket a Bibliából, hogy azokat bizonyos napokon olvassam el. Annyira szabadulni akartam ettől a sötét, nyomasztó érzéstől, ami körülvett – amit én átoknak neveztem – hogy nemcsak a kijelölt napokon, hanem minden nap elolvastam az összes felírt Zsoltárt. Azt éreztem akkor, nincs más út, csak ebbe kapaszkodhatok. Nagyon furcsa volt számomra, hogy az első 2-3 nap olvastam ugyan a sorokat, de nem értettem semmit. De ez nem volt akadály, úgy kapaszkodtam ezekbe a Zsoltárokba, mint akinek az élete függ tőle. Kitartóan olvastam, hangosan, minden nap. Pár nap telt el és mint akinek megnyílik az értelme: olvastam és értettem. Sőt nemcsak értettem, de mintha rólam szóltak volna a sorok. Hozzám beszél, nekem szól. Ezzel párhuzamosan érezhetően oszlott körülöttem a nyomasztó, sötét érzés. Olyan volt, mint amikor a hosszú, szürke, téli napok után egyszer csak feloszlanak a felhők és kisüt a nap.
Ezért még nagyobb erővel és odaadással olvastam tovább. Már áthatott minden sor, éreztem, hogy itt a segítség, hogy az Isten az egyetlen, akibe kapaszkodhatok. Akkor tettem fel először azt a kérdést, hogy mi ez a könyv, aminek ekkora ereje van, hogy legyőzi a sötétséget? Ekkor értettem meg, hogy az ISTEN BESZÉDE ÉLŐ ÉS HATÓ (Zsidók 4:12). Ettől kezdve már nemcsak a kijelölt részeket, hanem az egész Bibliát el akartam olvasni. Csak az volt bennem: nekem ez kell, erre nekem szükségem van és nincs más kiút az átok alóli élet alól, mint az Istennel való kapcsolat.
Ma már hálás vagyok Istennek, hogy megtapasztalhattam és megértette velem, hogy a vele való járás, a neki való engedelmes élet, az áldott élet és amit én átoknak neveztem, az az Isten nélküli életem volt. Így lett valóság számomra az 5Mózes 28. fejezete, ahol Isten elmondja, hogy „áldott lesz az életed, ha… és átok fenyeget, ha…”
Így ma már a nehézség sem átok, Istennel ez próba, küldetés, feladat. És tudom: nem vagyok többé egyedül, mert velem van az Isten. Vele egészen más szemmel látom a környezetem, tudok hálát adni, örülök minden napnak, a kapcsolataimnak. Őrá figyelve, rá hallgatva, belé kapaszkodva, neki engedve lesz egy élet áldott élet.
Így vált egyértelművé számomra, hogy:
- az Isten nélküli élet az átkozott élet,
- az Istennel való élet az ÁLDOTT ÉLET!
Írta: Hauler Enikő