Hogy lettem az Úré?

Lépésről, lépésre…

Így kezdődött: a feleségem gyerekkora óta jár templomba. Istentiszteletre mindig csalt engem is, bár nem mindig szerettem menni, de érte megtettem. Az ige nem érintett meg. Majd a lányom is elkezdett templomba járni. Nagyon szeret ebben a közösségben lenni, le is konfirmált. Péntekenként jár ifjúsági alkalmakra, és egyszer vett nekünk jegyet az EZ AZ A NAPRA!!!

Elmentünk és nagyon megérintett. Egyre jobban tetszett ez az egész. Ezután következett a mátraszentimrei gyülekezeti tábor, ahol mi is részt vettünk a családommal. Egy kicsit féltem tőle. Megismerkedtünk a gyülekezeti testvérekkel, voltak istentiszteletek, éneklések.

Nagyon jól éreztem magam. Voltak kirándulások is, ahol még közelebb kerültem a gyülekezethez. Ezt követően egyre többet jártam templomba vasárnaponként a feleségemmel, Judittal, és a három gyermekemmel, Annával, Janóval, Bencével.

Elrepült egy év, ismét elérkezett a mátraszentimrei tábor. Nem volt kérdés, hogy ott a helyünk, így ismét elmentünk. Nagyon jól éreztem magam ekkor is: voltak csoportbeszélgetések, ami nagyon megtekergette a lelkem, a szívem. Veres Tamás presbiter, főgondnok úr tartotta. Kicsit könnyebb volt beszélnem, mert régről ismerem őt. Igaz, azt mondtam neki, hogy nem akarok beszélni. Ő csak annyit kért: ahogyan az Úr vezet, csak annyit mondjak. Mindkét alkalommal vele voltam a táborban a csoportos beszélgetésen, azért is imádkoztam, hogy hozzá kerüljek.

Ezen alkalmakat követően is nagyon vándorló lélek voltam, hittem is, meg nem is. Következő évben volt egy nap a bánki tájháznál, ahol a gyülekezettel együtt, énekkel dicsértük az Urat. Volt két testvér, akik bizonyságot tettek, melyek engem nagyon meghatottak. Egyre jobban éreztem, hogy az Úr munkálkodik a szívemben. A párom is mondta: csak imádkozzak az Úrhoz, és minden jobb és szebb lesz. Próbálkoztam, kisebb nagyobb sikerrel, de mindig csak akkor imádkoztam, ha baj történt.

Azt tudni kell rólam, hogy 9 éve betegséggel küzdök. Volt egy sztrókom, ebből kifolyólag több betegség alakult ki nálam: gócok maradtak az agyamban, amik végtag-fájdalmakkal járnak. Emiatt elveszítettem az állásomat. 1 év 2 hónapot voltam táppénzen, azóta 5 üzemorvos is elutasított különböző munkahelyeken, ami miatt nagyon megtörtem.

2024. január 21-én indult az újjászületésem.

A Tiszteletes Úr szólt nekem, hogy Sólyomkőváron lesz egy hitmélyítő hétvége, legyünk ott, nem fogjuk megbánni. Itt kezdődött a vacillálás, mert nem volt pénzünk, de ő azt mondta, hogy az nem számít, majd a gyülekezet segít. De én ezt nem akartam. Volt 10 darab libám, azt próbáltam hirdetni, de nem kellett senkinek, fel sem hívtak. 2 nappal az indulás előtt a lányommal felraktunk a libákat hirdetési csoportokba. 10 percre rá hívtak is, hogy jönnek értük, és elviszik mindet. El is vitték, így el tudtunk menni a hitmélyítő hétvégére.

Az első nap énekléssel és beszélgetéssel telt, én egy szobában voltam Mányi Gáborral, Tóth Jánossal, Hauler Henrikkel. Másnap reggel istentisztelettel kezdődött, délután Évi tiszteletes asszony tartott foglalkozást. Az engem nagyon megérintett. Olyannyira, hogy ki kellett mennem, mert sírtam és egyben dühöngtem is. A feleségem nem ismert rám. Ekkor Veres Tamás kijött utánam, mert ő felismerte a helyzetet. Odajött hozzám és azt mondta nekem: azonnal menjek oda a Tiszteletes Úrhoz, mert Isten ott van és munkálkodik bennem! Ekkor megszorított engem, én megijedtem. Mondtam, hogy hagyjon békén és csak sírtam.

Visszamentem a feleségemhez, de ő azt mondta nekem: Mi van veled? Nagyon torz a fejed, nem ismerek rád!  Neki is azt mondtam ekkor, hogy hagyjon békén és kimentem, azon gondolkodva, hogy hogy menjek innen haza? De nem saját autóval mentünk, így ez esélytelen volt. Beesteledett. Bementem lefeküdni, hogy mihamarabb vége legyen ennek az egésznek.

De csak ezután kezdődtek el a dolgok….

Lefeküdtem az ágyba, és arra lettem figyelmes, hogy ott áll egy alakzat előttem és csak annyit mondogat: Mit keresel te itt ezekkel? Már kezdtem félni, így elkezdtem imádkozni, könyörögtem, hogy tegyen valamit az Úr, és ekkor a zuhanyzóban leesett a zuhanyfej a tartóról. Egy nagy csattanás és minden eltűnt előlem.

Ekkor döntöttem el, hogy reggel az lesz az első, hogy beszélek a Tiszteletes Úrral. Így is volt! Nagyon szorongtam, de mondta, hogy nyugodjak meg. Próbáltam beszélni, de csak SÍRTAM, SÍRTAM. Nehezen tudtam elmondani, mit is akarok. Nagyon megértő volt velem, mondta, hogy hangosan kérjem az Urat, hogy átadhassam magam az Ő kezébe, hogy megbánhassam a bűneim, vezessen, ahogy Ő szeretné, mutasson utat nekem, mert nélküle senki sem vagyok.

Ezután nagyon megkönnyebbültem, nagy teher ment le rólam. Jézus velem van!

A hétvége után jártam bibliaórára is. Majd elmentem dolgozni úgy, hogy nem beszéltem a betegségeimről, eltitkoltam. Bántott engem, hogy hazugságban élek, így abbahagytam a bibliaórákat is. 2024. szeptemberében ismét elmentünk Sólyomkővárra. Ott ismét beszéltem Tiszteletes Úrral és Tiszteletes Évivel is. Megkérdeztem tőlük, hogy ez bűn-e? Ők csak azt kérdezték, hogy a lelkiismeretem mit mond? Indítson a lélek. Hétfő reggel az volt az első feladatom, hogy mindent elmondtam a munkahelyemen a főnökségnek a betegségeimről.

Megértőek voltak, így közös megegyezéssel ismét munka nélkül maradtam. De boldog vagyok, hogy újra az Úr közelségét érzem. Megint járok bibliaórára…..

Köszönöm Jézus! Ámen!

Írta: Néző János