Utazás! Így indul általában egy nyaralás. Közelre, vagy távolra, de valahova utazunk. Mi
idén egy másfél órás repüléssel mentünk nyaralni. Azért írok erről, mert számomra ez nem
csak egy egyszerű repülés volt A-ból B-be, pedig nem ez volt az első repülőutam, mégis
különleges volt.
Ablaknál ültem. A magasból néztem lefelé, és csodáltam a tájat, hogy milyen gyönyörű.
Különböző parcellákra felosztott termőföldek, erdők, folyók. Odébb hatalmas hegyvonulatok,
majd a végtelen tenger. Ezeket csodálva már el is merültem a gondolataimban. Mindezt
Isten teremtette! Milyen csodálatos alkotás. És szárnyaltak tovább a gondolatok, hogy
mindez csak az, ami a szemem elé tárul, és ettől mennyivel több van. Az egész bolygó, a
Nap, a Hold, a csillagok. És még azon túl is, a Naprendszer, az egész Univerzum. Óriási
nagyságok, fel sem lehet fogni olyan hatalmas. Isten alkotta! Ha Ő alkotta, akkor Ő még ettől
is hatalmasabb. Próbáltam, de nem bírtam elképzelni nagyságát. Csodáltam! Mindezt
fenntartja és bölcsen igazgatja.
Ekkor, mint egy zuhanás, figyelmem hirtelen az emberre fordult. Ő alkotott benne minket is.
Hirtelen a nagy Univerzum után, mint aprócska kis porszem láttam magam a teremtett
világban. Milyen kicsi vagyok! És Istennek mégis gondja van rám. De nem is akárhogy!
Ennek a picike porszemnyi lénynek ismeri minden porcikáját, de még a gondolatai sincsenek
elrejtve előle. Csodálatom egyre csak nőtt, hogy milyen hatalmas és felfoghatatlan, ahogyan
gondot visel ránk, hiszen még a fejünk hajszálai is számon vannak tartva nála.
Felfoghatatlan, állapítottam meg, amikor megszólalt a hangosbemondó: Kedves utasaink!
Megkezdjük az ereszkedést.
Írta: Hauler Enikő