Nemrégiben részt vettem a feleségemmel egy csodálatos időutazáson Sólyomkőváron.
20 éve vagyunk házasok, ami Isten színe előtt köttetett szövetség. Akkor még nem fogtam fel mit is jelent ez. Elmondtuk az eskü szövegét („Én Mányi Gábor esküszöm az élő Istenre, aki Atya, Fiú, Szentlélek, |teljes Szentháromság, egy, örök Isten, hogy Jóga Gabriellát, akinek most Isten színe előtt kezét fogom, szeretem. Szeretetből veszem el őt, Isten törvénye szerint, feleségül. Hozzá hű leszek, vele megelégszem, vele szentül élek, vele tűrők, vele szenvedek, és őt sem egészségében, sem betegségében, sem boldog, sem boldogtalan állapotában, holtomiglan vagy holtáig, hűtlenül el nem hagyom, hanem egész életemben hűséges gondviselője leszek. Isten engem úgy segéljen!” ) és a súlyát nem éreztem, volt egy szép ceremónia.
Fiatalon, mondhatni gyerek fejjel, csak a rózsaszín köd volt előttünk. Persze ez nem baj, hiszen ha két ember szereti egymást, ez természetes. Azt tudtuk mindketten, hogy össze akarjuk kötni az életünket. Ma is szeretem a feleségemet, csak a köd az évek során eltűnt. Jöttek a gyerekek, és más lett a prioritás, mint például a családfenntartás, az anyagiak megteremtése, emiatt a házastárs a háttérbe szorult.
Ez az alkalom segített abban, hogy ráébresszen arra, hogy 20 év alatt ezt a házasságot Isten előtt köttetett hármas szövetség köti össze. Hálás vagyok Istennek, hogy megtartotta ezt a szövetséget.
A csoport-beszélgetések alapján ráébredtem arra, hogy a gyerekeim és a feleségem csak a hátamat látták, mert az elsődleges szempont a családfenntartás volt. Persze ez is fontos, de nem szabad, hogy a házasság rovására menjen. Ezt a batyut együtt kell vinni, és nem úgy, hogy az övé a gyerek, enyém a lét megteremtése, mert a gyerekek kirepülnek a fészekből, és ott marad két vadidegen ember, akik leéltek egy életet egy házasságban, és nem is ismerik egymást.
Isten nem ezt várja el tőlünk.
Ez az alkalom jó volt számomra, mert átfogalmazta bennem az Isten előtt tett eskü szövegét. Most már érzem a súlyát és ismét egymásra figyelünk, nem a rohanó hétköznapokra, értékes perceket tölthetünk együtt. Itthon nem egy háziasszonyt látok, aki mos, főz, takarít, hanem azt a virágot, amit egykoron szakítottam.
Hálás vagyok neked Istenem, hogy megtartottad ezt a szövetséget. Arra kérlek, hogy légy velünk, ne vedd le rólunk a te gondviselő kezedet.
Ámen.
Írta: Mányi Gábor