Egy különleges hétvégére gyűltünk össze áhítatokkal, beszélgetésekkel, csoportfoglalkozásokkal (köztük egy meglepetéssel is). Akik már jártak ebben a táborban, azok tudják, hogy itt igazán el lehet csendesedni és csak egymásra, valamint Krisztusra figyelni. Arra, hogy mit akar üzenni számunkra az Igén vagy éppen testvérünkön keresztül.
A nagyobb cégek csapatépítő tréningnek hívják az ehhez hasonló alkalmakat. Mi is ezt éltük át, de sokkal mélyebben, szellemileg és lelkileg gazdagodva.
Megérkezés után, a vacsorát követően kezdetét vette a hétvége. Egy „Hogy vagy?” körrel indítottunk, ám ez nem volt hétköznapi. Szerepcserés játékot játszottunk, melyben a cipőnk szólalt meg, és mondta el, hogyan érzi magát a gazdája. Elsőre viccesnek tűnt, de mélyebb jelentéssel bírt – ez volt a bevezetés az esti témánkhoz.
Ezután igeolvasás következet, Péter halfogásának története (Lukács 5,1–11). Ezt követte a „bibliodráma”: mindenki kiválaszthatta, melyik szereplő bőrébe bújik és érdekes módon mindenki olyan szerepet választott, amely lényéhez közel állt – bár erre csak később döbbentünk rá. Fantasztikus érzés volt belekerülni a történetbe, átélni azt belülről.
A szombati nap meglepetést is tartogatott: hogyan tudunk csapatban dolgozni? Két csoportra osztva kaptunk egy feladatot: papírból kellett egy olyan szerkezetet építeni, amelyen egy pingpong labda a lehető legtöbb időt tölti, mielőtt leesik. Az eszköztárunk két kartonpapír, három tekercs cellux ragasztó és egy olló volt. Fél óra ötletelés után nekiláttunk az építésnek. Megépítettük és bár a másik csapat nyert, a verseny valójában a közös munkáról szólt. Meghallgatni egymást, elfogadni más ötletét, ha az jobbnak bizonyul, alázattal, vezető nélkül, egy szívvel-lélekkel dolgozni.
Este közös szalonnasütés zárta a napot, majd ötletbörzét tartottunk arról, mi mindent kell még megtennünk a közeljövőben a közösségben – hiszen munka mindig akad. Vasárnap a reggelit követően összegzést tartottunk: kinek mit adott ez a hétvége?
Számomra különösen sokat jelentett. A hétköznapok során ritkán tudunk ennyire mélyen, őszintén beszélgetni. Itt volt idő meghallani és meghallgatni egymást. Elérzékenyülések, kacagások, valódi párbeszédek történtek. Egy valami pedig egészen világosan kirajzolódott: mindannyiunk közös pontja Krisztus – és az Ő országának építése.
Uram
hálát adok Neked ezért a hétvégéért,
az együtt töltött időért, az őszinte szavakért,
a nevetésekért, a könnyekért, és minden egyes pillanatért,
amelyben megéreztük jelenlétedet.
Köszönöm, hogy vezetsz bennünket,
hogy szívünket megnyitottad a testvéreink felé,
és hogy szóltál hozzánk az igéd által
a másik ember tekintetén, szaván keresztül.
Kérlek, áldd meg közösségünket!
Tedd élővé bennünk mindazt, amit itt kaptunk,
és segíts, hogy ezt tovább vihessük a hétköznapokba is.
Add, hogy ne csak hallgatói, hanem cselekvői is legyünk akaratodnak,
építve a Te országodat, ahová mindannyian tartozni vágyunk.
Ámen.
Írta: Mányi Gábor