A nagy meglepetés
„… a mi alkalmas voltunk Istentől van.” 2 Kor. 3 , 5.
Férfiak csendeshetén szolgáltam. Volt közöttünk olyan résztvevő is, aki nemcsak hogy ilyen héten nem járt, de azelőtt messze volt a hittől, Bibliától. Ezt a bemutatkozáskor őszintén el is mondta.
A hét közepén kérte, hogy üljünk le beszélgetni, mert nagyon megérintette őt, ami itt hangzik, és szeretne ő is hitre jutni.
Megkérdeztem tőle, egyáltalán hogyan is jutott el ide a csendeshétre. – Jaj, ne is kérdezze, különös helyzetbe kerültem. A szomszédunkban lakik egy hívő házaspár. Hasonló korúak, mint mi. Alapjában véve jó szomszédok vagyunk, de a hit kérdését nem igen érintettük. Egyszer azzal állt elém a temperamentumos szomszédasszonyunk, hogy beírattalak egy férfi csendeshétre, igaz addig még van néhány hónap, de neked is meg kell ismerned Jézust, rád fér. – Hagyj engem a hittel, dehogyis megyek ilyen helyekre. Nincs is időm rá, meg nem is érdekel. – Nem baj – válaszolta -, addig még meggondolhatod. Készülj csak, előtte szólok, hogy mikor kell indulni, mit kell vinni… Lerázhatatlan volt. Megjegyeztem az időpontot, de eltökéltem magam, hogy semmiképpen nem hagyom magam rábeszélni. Micsoda képtelenség?!
Közeledett az időpont. Felkészültem, hogy mit felelek neki, ha jön újra az ötletével. Erre mi történik? – Nem ő jött át, hanem átküldte a férjét. Tudni kell, hogy a férje a párjával ellentétben, csendes, inkább gátlásosnak mondható ember, aki mikor megjelent, már a kapuban a kezeit tördelte, izzadt, próbálta megfogalmazni, miért jött. A váratlan helyzetben megesett a szívem rajta: – Ne erőlködj, Szomszéd, elmegyek a hétre. Magam lepődtem meg a legjobban, hogy ilyen hirtelen eldöntöttem. Ha az asszony jön, biztosan visszautasítom a javaslatot.
De most már tudom, hogy ezt a hetet az Úr elkészítette nekem. Szinte minden hozzám szól napról-napra. Megértettem, hogy nekem is le kell tennem a bűneimet Jézus keresztjéhez. Ezért is jöttem, hogy segítsen ebben nekem. Láttam, hogy megérett a szíve arra, hogy nemcsak bűnbocsánatot kér, hanem átadja az életét Jézusnak. Imádkoztunk… segítettem neki, mondtam előtte az imát, s azt is, hogy csak azt mondja utánam, amit ő is úgy gondol.
Az új élet örömével és izgalmával indult haza a hétvégén. Azóta már vagy húsz év is eltelt. Hamarosan felesége is hitre jutott. A kis hegyvidéki falujuk gyülekezetének hűséges tagjai. Másokat is igyekeznek hitre segíteni.
Az ő megtérésük indítását látva még inkább értem a címben megjelölt igét. Valóban az alkalmas voltunk Istentől van. Igazából nem a gátlásosabb férj „beszélte rá” a szomszédját a hétre, de ő volt az Isten által „alkalmas” eszköz. Igaz, hogy az indításban pedig a feleségét használta fel Isten. Bátorodjunk, hogy ő mindnyájunkat „alkalmassá tehet”, csak legyünk készek rendelkezésére állni.
Írta: Végh Tamás