Ismét Sólyomkőváron jártunk a gyülekezettel. Számomra ez a hely egyet jelent a le-és elcsendesedéssel, az Úrral való szoros közelséggel. Mert kizárjuk a világ zaját, (még térerő sincs), az Úrra, igéjére és egymásra figyelünk. A mostani pár nap témája a Keresztény Közösség volt. Az a közösség, amiben mi, hívő emberek élünk. Mik az ismérvei? Hogyan néz ki egy ilyen közösség? Mit vár el tőlünk Krisztus? Bonhoeffer: „Közösségben” című könyvét dolgoztuk fel Tiszi segítségével. Isten ezen keresztül vezette őt egész hétvégén. Bonhoeffer 1906-ban született, teológusnak tanult. Szembe mert szállni Hitler hatalmával, például egy merész rádióbeszédben nyíltan kritizálta a Führer-elvet.
Segítséget nyújtott azoknak a zsidóknak, akik a világháború alatt el akarták hagyni Németországot. Bonhoeffer lutheránus lelkészként élte mindennapjait, és teológiai értekezést írt az egyház szerepéről a szekuláris világban, miközben az Abwehrnek dolgozva építgette az ellenállás hálózatát. Sajnos 1943 áprilisában letartóztatták, két évig volt börtönben, árulásért akasztották fel a flossenbürgi koncentrációs táborban, amelyet két héttel később szabadítottak fel az amerikaiak.
Első este arról beszélgettünk egy körkérdésen keresztül, ki mit vár el egy közösségtől. Az adott válaszok után jött Tiszteletes Úr kijózanító válasza: nem az a fontos, hogy én mit várok el egy közösségtől, hanem az a fontos, hogy Krisztus legyen a középpontban. Ő köt össze minket, nem az elképzeléseink. Attól vagyunk egymás testvérei, mert meglátjuk, hogy a másik embert is ugyanúgy megmentette Krisztus, mint minket. A keresztény közösség funkciója az, hogy megosszuk egymással Isten igéjét, mert mástól hallva jobban meghalljuk, megértjük, mintha mi magunk olvassuk azt. Az istentisztelet elsődleges a keresztény közösség számára, hiszen ez nem más, mint egy közös beszélgetés Istennel.
Szombat délelőtt folytatódott az előadás, melynek fő mondanivalója az volt, hogy az együtt töltött időhöz nélkülözhetetlen az egyedül töltött idő, az elcsendesedés egyen egyenként. Ha nem nyitom ki a Bibliát, ha nem hallgatom az Igét, akkor nincs mit meghalljak. Ha nem ismerem a Szentírást, Isten kijelentéseit és nem beszélgetek vele mindennap a magam csendességében, akkor amit mondok, üres fecsegés lesz csupán testvéreim felé, nem az, amit Isten akar, hogy elmondjak. Sok ember szenved attól, hogy a nyelve hamarabb szól, mint kellene. És ez számtalan galibát okoz bármelyik közösségről van is szó.
A nyelvünket meg kell zabolázni, ne beszéljük ki a másik embert a háta mögött. Ne sértődjünk meg a másik emberre – ez a gyülekezetek egyik fekete foltja – mert ha úgy tekintek magamra, mint aki a legnagyobb bűnös és nekem is megbocsátott az Isten Jézus Krisztusban, akkor a másik embernek is meg kell tudnom bocsátani. Nagyon fontos, hogy a másikat Jézus szeretetén keresztül lássuk és ne mi akarjuk őt megváltoztatni, mert akkor folyamatosan csalódni fogunk.
Szó volt még a szolgálatról is: A szolgálatban első a meghallgatás, meghallgatni a másikat. Második a cselekvő segítség, a szeretet, például adok egy pohár vizet. Egymás elhordozása a harmadik, azaz, hogy a bajban, a gondban hallgassuk meg a másikat, figyeljünk oda rá és támogassuk imáinkban és segítő kezeinkkel, odafordulásunkkal is. A negyedik a feddés, azaz a szeretetnek az a megnyilvánulása, hogy nagyon is számít nekem a másik ember élete. Az ötödik – ami nem a szolgálathoz kapcsolódik – az a bűnvallás. Valljuk meg egymásnak a bűneinket, hiszen ez a lehetőség teszi igazán méllyé a közösséget. A bűnt megvallani – milyen nyitottság kell ehhez!? És mekkora szeretet ahhoz, hogy meghalljam a testvérem szájából Isten feloldozását.
Az előadásokat csoportos beszélgetések követték, ahol az elhangzott témákról beszélgettünk személyes tapasztalásaink alapján. Egy ilyen kis közösségben jó átélni és részese lenni, ahogy az emberek őszintén megnyílnak, a kevésbé beszédesek is erőre kapnak és elmesélik, őket hogyan érinti az előadásokon elhangzott téma.
A vasárnapot istentisztelettel és közös úrvacsorával zártuk, egyenként megtörve a kenyeret.
„Számomra a hétvégén nagyon hangsúlyosan szólt az az üzenet, hogy a közösségben Első helyen, ha úgy tetszik középen Jézus áll. Ezt nyilván tudtam eddig is, de lelki szemeim előtt, a tiszteletes előadása közben az a kép alakult ki, hogy a közösség tagjait csak Jézuson keresztül láthatom tisztán, különben elmosódik az alakjuk. Tehát a közösség tagjait olyannak fogom látni, ahogy Krisztus is látja őket, és mivel mindannyian ugyanarra a Jézusra tekintünk, akkor lesz a gyülekezet egységes és elő hittel munkálkodó.” – Simonné Katona Katalin a hétvége egyik résztvevőjének gondolatai.
A hétvége úgy érzem mindannyiunkban, – akik ott voltunk – segített letenni az alapokat arról a közösségről, ahogyan Krisztus szeretne bennünket látni. Mindannyian elhoztunk magunkkal valamit a hétvégéről, – ki többet, ki kevesebbet – de egy valami biztosan megmaradt: Krisztus van középen mindig, mindenkor.
Az írást Mányiné Gabica kitűnő jegyzetei alapján lejegyezte és írta: Orosz-Dandé Éva