Furcsa adventben vagyok. Egyrészt leterhelt, mint mindig. Ezen nem is lepődnék meg. Ez az időszak valahogy nekünk lelkészeknek a leginkább telített idő. Bár az igazat megvallva, nem ismerek olyan időszakot a saját szolgálatomban, ami ne lenne telített. Másrészt arra vártam, hogy nyugodt időszak következzen. Csendesebb, probléma mentesebb adventre vártam… Persze nem igazán akar megérkezni. Nem is keresem, nem is várom tovább. Ez van ezt kell szeretni…
Elkezdtem figyelni. Minden terheltsége közt, beálltam egy megfigyelő pozícióba és megpróbálom megélni azokat a pillanatokat, amelyek csodák a maguk nemében. Nem egyszerű…
Nagyok az elvárásaink az ünnepi időszakokkal kapcsolatosan. Túl nagyok. Pont ez az oka annak is, hogy nem teljesülnek. Csalódottak vagyunk. Talán ahhoz hasonlítanám, amikor a gyerek várja a nagy karácsonyi ajándékot, de helyette valami más van a fa alatt. Sokan átéltük ezt, ismerős lehet az érzés. Az egész ünnep is ilyen várakozással van tele, amit mi építünk fel magunkban. Szeretnénk, ha valami különleges lenne az egész. Valahogy várjuk a karácsonyi csodát. Valami felfoghatatlant… “Pedig mi azt hittük…” – fogalmazták meg az apostolok is csalódottan, hogy győzelmet vártak, s csak egy csúfos kivégzés lett belőle. Közben ott sétál mellettük Jézus. (Luk 24, 13-35)
Hát erre gondolok. Miért várok én nagy csodákra, mikor ott sétál velem Jézus? Az angyal bejelenti a Megváltó születését, s “csak” egy gyermek fekszik a jászolban. Ez a felfoghatatlan jel? Igen, ez! Egy gyermek, egy ölelés, egy családi vacsora, amely egyre ritkább, ahogy felnőnek a kölkök. Egy ének, amelyet egy roma kőműves lapáttal a kézben énekel, de az angyalok is örülnek neki. Egy jó írás, amit a kollégád megoszt. Vagy a lánya esküvői videója, amely könnyet csal a szemedbe. Egy nagy alvás, egy doboz kókuszkocka, egy apró kis szeretet. Egy figyelmes munkatárs, aki mindent mindig számon tart, mi lenne nélküle? Egy “most jól vagyok, majd kiabálok, ha nem”- mert nem jön össze az a beszélgetés. Egy teljes nap vízben ázva, csak mert olyan régen voltunk kettesben elvonulni. Egy hosszú beszélgetés telefonon a lányoddal, ami olyan ritkaság… Egy rég nem látott arc az ifin, aki azt hiszi bajod van vele, pedig szereted és aggódsz érte. Soroljam még…
Ezek advent apró csodái és a bennük mindenkor megjelenő Krisztus. Nem akarok többet, csak észrevenni ezeket az apróságokat. Észrevenni a csodácskákat, amelyek nem lennének Jézus nélkül.
De vannak! Csodácskák, amelyek az élet leterheltsége ellenére, igazi felüdülést jelentenek. Ennyivel beérem. Nem is fogok csalódni, mert ha észreveszem őket, igazi nagy kosár ajándékká lesznek a fa alatt.
Figyelek és várok, mi lesz a következő. Légy társam ebben! Figyelj és várj, ott vannak a szemed előtt Isten apró csodácskái. Legyen tele karácsonyra a kosarad!
Írta: Szanyi György lelkipásztor