Már késő este van, amikor neki fogok ennek a szösszenetnek. Pár óra és együtt a “nagy család” a szentesti istentiszteleten. Arcok, akik állandóan ott vannak körülöttem, s jelentik a biztonságot, testvériséget. Olyanok, akikkel ritkábban szoktunk összefutni, de most majd újra örvendezünk a találkozásnak. Néhányan a múltból is ott lesznek, akiket ilyenkor jó felfedezni a templompadokban. S biztosan lesznek olyanok is, akiket sohasem láttam még, de holnap este feltűnnek, s talán még együtt is fogunk énekelni a templom előtti kántáláskor.
Csend van, lassan készülök a holnapi igehirdetésre. Rengeteg gondolat és érzés kavarog bennem. De egy dolog mellett nem tudok csak úgy elmenni, a nyugalom és a békesség mellett, amire mindig is vágytam a karácsonyban. A békességre, amit az angyalok hirdettek a jóakaratú embereknek, s amelyet a kisded Jézus hozott el ebbe a világba. Mondják, akkor tudjuk igazán értékelni a békességet, amikor tapasztaltuk a háborúságot is. Annyi minden után, ami ebben az esztendőben személyesen is ért, jó csendben, megadással élvezni az isteni békességet. Nem is tudom, hogyan lehet enélkül élni! Most nem szorít a megfelelni vágyás, a “mit fogok mondani holnap”, vagy a “mennyien jönnek el”, sikerül-e a fellépés, örül-e a család az ajándéknak stb. Csak egy dolog van, a csend, a család csoszogása a folyosón, és az a békességes várakozás, ami megelőzi a nagy történést és az abból fakadó kirobbanó örömöt.
A csend és a békesség mindig felvezet valamit. A pásztorok csendes szunyókálását az angyali sereg örömüzenete törte meg. A csillagfényes éjszaka monoton mélységét egy ragyogó csillag feltűnése feszítette szét. A kérődző jószágok csámcsogását egy vajúdó asszony fájdalmas nyögésén át egy gyermek felsírása bontotta meg. A csendet és a békességet kiteljesítette a belőle fakadó öröm.
Nem tudom, hogy holnap este átélem-e magam is a békességből fakadó örömöt, de ma a csendben összeszorul a szívem, és könnyes a szemem, ha arra gondolok, hogy milyen nagy dolognak lettem a részese. Részese lettem annak a történetnek, ami Betlehemben esett meg, azokkal az egyszerű pásztorokkal. Részese lettem, annak a nagy örömnek, amit átéltek, mikor rátaláltak a gyermekre. Részese lettem a megszületett Isten megkereső és megtartó kegyelmének. Részese lettem magam is a gyermek által az isteni gyermekségnek, a Fiú által a fiúságnak. Részese lettem az életnek, amely benne megjelent, az üdvözítő Isten jóságának és emberszeretetének, mely benne kiteljesedett. Részese lettem az üdvösségnek, mellyel megajándékozott. A szabadságnak, amit megélt és amit nekem adott. Részese lettem a Messiás Jézusnak: “élek, pedig többé nem én, hanem ő él bennem”.
Békesség és öröm. Nem kívánhatok mást másnak sem: részesévé lenni annak, amit Jézusban Isten nekünk ajándékozott. E csendes estén csak annyit mondhatok: az Úr Jézus békessége és Isten öröme töltsön be ezen a karácsonyon! Légy részese a karácsonykor megszületett Isten ajándékának!
Írta: Szanyi György lelkipásztor