Pont az új év első bibliaóráján hangzott el az a mondat, hogy mennyire hálásak lehetünk Istennek azért, hogy annyi imakérés meghallgattatott a múlt évben, s milyen csodás módon mutatta be kegyelmét a gyülekezetünkben. Történtek csodálatos gyógyulások, segítségek, nem várt adományok és annyi minden más. Megtapasztalhattam azt, hogy milyen ereje is van a buzgó könyörgésnek, közös imáknak és ezért igazán a hála érzése töltött el. Azonban hamar egy keserűség is odafészkelte magát a szívembe. A saját imatémámra, küzdelmemre gondoltam és azt éreztem, hogy ez nem fair (na és itt vette át a terepet az én kis óemberem). Tudom jól, hogy Isten meghallgatja az összes imánkat, számontartja őket és jól tudja melyikre mikor adjon választ. Bár jobban belegondolva az is kegyelem, hogy egyáltalán meghallgat bennünket. Mégis, amikor azt láttam, hogy a másokért való imáimra szinte azonnal válaszol, ezzel szemben a saját küzdelmeimben, szívem leghőbb vágyában kérem a segítséget, és egyszerűen csak hallgat és vár, akkor nem igazán értem a helyzetet. Rossz, amit kérek? Nem jól kérem? Nincs még itt az ideje? De hát te, Uram megígérted, igéddel megerősítettél a kérésemben és mégsem teljesíted?
Majd ezután jött a belső vád, hogy hogyan érezhetem ezt, hogyan vonatom kérdőre gyermekeként azt az Isten, aki teremtett mindent, aki Szent és Igaz, aki tudja mi volt, van és lesz az életemben? És még rosszabbul éreztem magam. Azonban Krisztusnak hála, Atyámnak hívhatom, aki megengedi, hogy mint durcás gyermek néha elpanaszoljam neki a bennem dúló érzéseket és azt, hogy elgyengültem, hogy belefáradtam a várakozásba, hogy nem ezt vártam és haragszom.
De ahogy ezek a gondolatok túlmentek rajtam, egy belső hang egyre erősödött. Jogos a te haragod?
Be kell ismernem, nem az. Ki vagyok én, hogy vádoljam az én Uramat. Fontosabb nekem ez a kérés, mint az Istennel való kapcsolatom? Ha netalán nem adná meg a kérésemet, akkor is kitartanék mellette, és követném Őt? Teljesen összetörtem…
Elfelejtettem, hogy Krisztus nem ígérte, hogy ha követem Őt, akkor minden rendben lesz és megad nekem mindent, amit kérek. Ellenkezőleg, azt mondta, hogy betölti a szükségleteimet, gondoskodik rólam és átformál olyanná, amilyennek valójában lennem kell. Engem türelmesebbé akar tenni, hogy jobban hagyatkozzak Rá, és próbára teszi hitemet abban, hogy ha nem az én elképzeléseim szerint mennek a dolgok, akkor is kitartok-e. Rávilágít, hogy semmi nem lehet fontosabb Nála és Neki kell az első helyen lenni az életemben.
Így próbálok hálás lenni ezért a próbáért, és hiszem, hogy a legmegfelelőbb időben fogja beteljesíteni ígéretét. Lehet, ehhez még sok csiszolni való van rajtam, de Ő velem lesz, csak bíznom kell Benne!
Írta: Bíró Zita