Az elmúlt napokban újra rácsodálkoztam arra a nagyszerű tényre, hogy ott, ahol Isten munkálkodik, ott az egyház megtörténik. Igen, egyszerűen történnek a dolgok. Amúgy jó reformátusként nem is láthatom másként az egyházat, mint Jézus dinamikus munkáját a Lélek által, ahol nem egyhelyben áll az élet, hanem folyamatosan változik, mozog, rezeg, zizeg, valami mindig történik. Ahogy szokás mondani, Istennel akkor is történik valami, amikor nem történik semmi. Igen, erre a történésre nagyon jó rácsodálkozni. De még jobb ennek az egésznek a közepében benne lenni, mert akkor már nem csupán az egyház történik, hanem velem is történnek csodák ezen belül. Kicsit kacifántosan fogalmaztam, de azonnal leírom mire gondolok.
Az elmúlt hétvégén a fiatalokkal voltunk Piliscsabán. Aki jelen volt, tapasztalhatta Isten jelenlétét. Lelkipásztorként különösen jól esik érzékelni az Ő jelenlétét, részese lenni annak, amikor használ vagy amikor munkálkodik. Márpedig ezt láttam a szemem előtt megtörténni. Sikerült olyan fiatalokat is elvinni erre a hétvégére, akik még sohasem voltak Isten közelében vagy keresztyén közösségben. A fiatalok személyes bizonyságtételén keresztül igazán maivá vált az üzenet, Isten nem valami távoli muki, hanem az életünk jelene. Ez sokaknak feltűnt. Ennek az egésznek nagyon jó a részesének lenni: a munkatársakkal már szavak nélkül megértjük egymást, nem kell százszor mindent átbeszélni, csak hagyni, hadd dolgozzon az Úr, mi meg ahol tudunk, eszközök lehetünk. Ennyi az egész és ez jó.
Aztán jött a Női Kör beszámolója. Ez egy baráti és testvéri önszerveződő közösség, főleg a diakóniai szolgálat asszonyaiból. 13 nagyszerű asszony összeül, letelepszenek, mint Mária Jézus lábához, nem sietnek, nem főznek, nem mosnak, nem takarítanak, hanem Jézussal és egymással vannak. Csak úgy megtörténik a csoda. Nem kell átrágni, kivesézni, csak engedni, hadd történjen. Spontán a Lélek nagyszerű indítására. Csak hagyni kell és látni a csodát.
Néha éveken át tervezünk dolgokat és nem történik semmi. Annyira belefáradunk a tervezésbe, hogy már nem is vágyunk részének lenni. Most meg csak egyszerűen megtörténik. Én meg csak rácsodálkozom minderre. Ilyen az, amikor a szél fúj, nem tudod honnan jön és hová megy. Ilyen, amikor nem kell tanácskozni testtel és vérrel, hanem teret engedsz a Léleknek, hadd munkálkodjon, cselekedjen, építsen…
Az egyház történik. A keretek, amelyek között élünk, mint gyülekezet néha nagyszerű teret biztosítanak annak, hogy ez megtörténjen. És van, hogy a kereteket átlépve kell engedni, hogy Isten munkálkodjon. Engem ez a csoda most hálával töltött el, valami kimondhatatlan megelégedéssel, rácsodálkozással. Na ez az, ez az egyház… Ami él, mozog, lüktet. Olyan hálás vagyok, hogy részese lehetek…
Ez az egyház képes növekedni és otthonná lenni sokak számára. Ott, ahol élet van, ott jó lenni. Ahol történnek dolgok, ott az élet illata betölti a tereket. Azt hiszem, hálával jelenthetem ki, nálunk élet van, nálunk történnek dolgok, nálunk munkálkodik Isten.
Mindenkit bíztatok, lépjen be ebbe a közösségbe, és tapasztalja meg, milyen Istentől szeretve lenni, tapasztalni, amikor megtörténik a csoda: Isten munkálkodik.
Írta: Szanyi György lp.