a Csak pár lépés című hitmélyítő hétvége margójára
Testvérek maroknyi csapatával töltöttünk együtt egy áldott hétvégét Sólyomkőváron. Számomra mindig van egy varázsa ennek a helynek. Talán a hallható csend, az érezhető nyugalom miatt? Nem tudom. Egy biztos, az én utam Krisztussal ott indult el 2 évvel ezelőtt. Kimondva nem is tűnik ez hosszú időnek, de amit megéltem ez alatt, az többnek tűnik. Teljesen megváltozott az életem, szó szerint 180 fokot fordult és ezért minden nap hálát adok az Úrnak.
Nekem ez a mostani hétvége is mérföldkövet jelent. Az elmúlt 2 évben intenzív tanfolyamon veszek részt. Krisztus erőteljesen formál, nem is hagy sokat gondolkodni a feladatokon. Pontosan tudja, hogy nem is vagyok az a „túlagyalós” fajta, így ezt kihasználva, de nem túlzásba esve, bízza rám a dolgokat. Nem volt ez másképp most sem. Egy könyvet dolgoztunk fel – Bill Hybels: Egy pár lépés. Négyen mutattuk be a könyvet a többieknek. Én kezdtem. Vegyes érzésekkel vállaltam. Egyrészt belül vágyok arra, hogy beszéljek mások előtt, de felébred bennem a kétely is, hogy erre én alkalmatlan vagyok.
Őszinte leszek, annak ellenére, hogy legalább háromszor elolvastam a rám eső részt, az éreztem, hogy semmi nem maradt belőle a fejemben. Próbálkoztam tőmondatokat kiírni, aláhúzni a könyvben részeket, de semmi nem segített ezen. Kértem is az Urat, hogy küldje a Szentlélek bölcsességét, mert ez Nélküle nem fog menni. Ahogy elkezdtem beszélni, úgy oldódott bennem a feszültség és jöttek a szavak. Olyan volt, mintha nem is én beszélnék. Én beszéltem, de a Lélek segített megtalálni a szavakat, összegezni a könyv rám eső részét.
Maga a könyv abban nyújt segítséget, hogy hogyan lássuk el tanítványi feladatunkat, hogyan tegyünk eleget Krisztus parancsának: Márk 16,15 „Ezután így szólt hozzájuk: Menjetek el szerte az egész világban, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.”
Megélt élményekből fakadó tapasztalatokat, szituációkat olvashatunk benne. Segítséget nyújt alapvető hibák és csalódások elkerüléséhez. Mikor mit mondjunk vagy ne mondjuk bizonyos helyzetekben.
Számomra 3 fontos dolog emelkedett ki:
1. Ne azért kezdj el beszélgetni valakivel, hogy minden áron megtérítsd. Egyszerűen ismerd meg őt, a történetét. Teremts vele kapcsolatot. Hiszen csak is ebből tudhatod meg, hogyan segíthet neki az Úr.
2. Lásd nagyobb perspektívában a kapcsolatteremtéseidet, a beszélgetéseidet, a tetteidet. Ne csüggedj el, amikor szinte látható módon felhúzzák az elzárkózás falát Jézus hallatán. Ha látszólag nincs pozitív eredmény a beszélgetés után, ha nem borulnak térdre és adják át az életüket. Nem tudhatjuk, hogy ez mikor következik be a másik életében, ez a titok az Úré. Mi csak a saját feladatunknak tegyünk eleget: keressük az alkalmakat és amikor eljön az ideje, beszéljünk Róla, beszéljünk Krisztus megváltásáról. Arról, amit velünk tett.
3. Mindebben nem vagyunk egyedül. Kérhetjük és kérnünk is kell naponként a Szentlélek vezetését és a lehetőséget, hogy beszélhessünk másokkal. Figyeljünk és hallgassunk is a sugallatára. Merjünk ráhagyatkozni! Készüljünk fel, legyen a tarsolyunkban az egyszerű, rövid mindössze 100 szavas bizonyságtételünk.
Ez utóbbi egyébként feladatunk is volt a szombati napon. Hálás vagyok az Úrnak, hogy ezt is elkészíttette nekünk, mert megtapasztalhattuk, hogy egyrészt nem is olyan egyszerű 100 szóban összefoglalni a történetünket, másrészt felemelő és egyben megható is volt hallani mások őszinte szavait.
Összegezve: a feladatunk 2000 éve adott, csak a hitünk fogyott el valahol útközben ehhez. Pedig nem vagyunk egyedül, nem hagyott ebben magunkra Jézus.
Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt a föld végső határáig. / ApCsel 1,8/
Higgyünk ebben testvérek!
Írta: S. N. R.