1. rész
A táborokban, csendes napokon, Ifi napokon és a többi ilyen alkalmakon jó keresztények vagyunk, oda tudunk figyelni Istenre. De mi van a hétköznapokkal, amikor nem éppen egy IFI táborban vagyunk? Amikor be kell menni az iskolába, dolgozni kell menni vagy netán a haverok elhívnak szórakozni?
A saját életemben is vizsgáltam ezt a témát, hogy mennyire be tudjuk magunkat csapni azzal, hogy úgy gondoljuk, Istennek tetsző életet élünk. Ezen a nyáron sokat gondolkoztam azon, hogy vajon én úgy élek-e keresztény, megtért emberként, mint ahogy kellene? Arra jöttem rá, hogy szolgálat közben, csendes napokon és a templomban igen, úgy élek, de egyébként a hétköznapi életben nem feltétlenül… Nagy töréspont volt az életemben, amikor Isten rávezetett arra, hogy langyos víz, ahogy élek. Nem lehet egyszerre kétféle utat járni. Én is becsaptam magam, hogy jó az, amit csinálok. Emlékszem, volt egy bizonyságtételem ősszel, ahol elmondtam, hogy milyen volt az életem, még mielőtt Isten megszólított. Sok, saját magam ellen elkövetett hazugság után rá kellett jönnöm, hogy ugyanazt csinálom, mint az elhívás előtt, csak még rosszabb a helyzet, mivel mindezt úgy teszem, hogy Krisztus gyermekének mondom magam.
Ezzel rengeteg baj van, véleményem szerint. Kezdeném ott, hogy ha ugyanúgy élsz, mint eddigi életedben, akkor miben mutatkozik meg az, hogy te Jézus Krisztushoz tartozol? El kellett gondolkoznom azon, hogy ha van egy társaság, ahol az emberek nem Krisztus követők, elmegyek velük valahova, akkor rajtam vajon látszik-e, hogy én Jézust követem? Vajon mit látnak/hallanak az emberek kívülről a tetteimből, szavaimból és a viselkedésemből? Nos, ha visszagondolok az elmúlt évre, sok esetben nem lehetett volna megmondani az életemről, hogy én Krisztust követem.
A másik dolog: a megbotránkoztatás. Gondoljunk bele, hogy hányszor mondták ránk azt, hogy idézem: „chh ő jár a templomba, ő a nagy hívő és közben ezt meg azt csinálja…” vagy akár kisebb dolgokban is például, ha csúnyán beszélünk. Osztálytársaim meg szoktak szólni engem, amikor csúnyát mondok, hogy Isten mit szól ehhez? – mindezt persze gúnyosan. Erre azt szoktam válaszolni, hogy biztos nem örül, mert ezzel nem Őt képviselem. Tehát amivel nem Istent képviseljük, azzal könnyen megbotránkoztathatjuk a másikat. Felelőséggel tartozunk egymásért, így ezzel nagyon kell vigyáznunk.
A hitelességünkön sem árt elgondolkozni, hogy mennyire vagyunk hiteles keresztények. Mennyire hiteles az, hogy Krisztus oldalát hirdetem és a világét cselekszem? Nem elég az, hogy valamit mondok, hanem azt cselekedetre is kell váltani.
Jövő héten folytatjuk…..
Írta: Sipos Milán