Most már aztán igazán utolért és megfogott Tiszteletes úrnak a sokszor feltett kérdése:
- hogy állok én Istennel?
- hogy vagyok Jézussal?
- mennyire jutottam? stb.
Én tényleg nagyon sokat gondolkodtam ezek a kérdéseken. Néha könnyen oda mondtam volna, hogy én jól, én hiszek, én nagyon szeretek templomba menni, imádkozni, énekelni, adakozni mikor mennyit tudok, jó szívvel! Szeretem az embereket, úgy érzem engem is sokan szeretnek, tisztelnek, mint öreg tanítót és mint embert. Most visszagondolok néhány prédikációra, mikor Tiszteletes Úr kifejtette, hogy mindaz semmi, amiket én magamról írtam és gondoltam. Nem tartom jobbnak magam másnál, de rosszabbnak sem. Sokszor sírva könyörögtem Istenhez, hogy segítsen már! – mit tegyek, többet, jobbat, másként? De választ nem kaptam vagy nem figyeltem eléggé Istenre-Jézusra?
Mindig többnek, nehezebbnek éreztem a bánatom, a bajaim súlyát. Próbálok mindenbe belenyugodni, elfogadni, hogy így kell lennie, ezt érdemlem. De sok a kérdés is bennem. Majdhogynem egy senki, egy kis öreg templomban ülő élőlény vagyok? Hát ez borzasztó! Igazából semmi az én hitem, tettem, szavam? Miért éltem eddig? Miért adott ilyen hosszú életet a jó Isten? Akkor én soha nem voltam „hitben járó”, csak vallásos? Én pedig mindig igyekeztem jó lenni, de ezek szerint még nem eléggé vagy valamit nem jól teszek a legjobb szándék mellett sem? Isten hogyan adja ezt tudtomra? Én mindig nagyon szerettem és most is nagyon szeretem Istent, Jézust a Szentlélekkel együtt. Hiszem, hogy egy a három, örök igaz Isten.
Ki segít nekem, ha én hiába tettem Jézus lábai elé a bűneimet, bajaimat? Ó, bárcsak hamarosan a lelkem mehetne hozzá! A vasárnapi istentiszteleten nagyon figyeltem (bár eléggé rosszul voltam). Tiszteletes úrnak a beszédéből áradt az igaz hit. Megnyugtató volt azt hallani tőle, hogy mi csak mondjuk az igét, csak beszéljünk nyugodtan Jézusról. Ha nem is ér célhoz a mi szavunk, majd a jó Isten és Jézus elvégzi a többit! Biztos az én hibám, hogy én azonnal vártam az eredményt. Nagyon bízom Jézusban, ha én nem is élek már, ő nem felejtkezik el a családomról, akikért annyit imádkoztam, hogy legalább 1-2 lelket Maga felé fordítson! Ámen
Írta: Bertalan Zoltánné, Erzsike néni