Az utam Jézusig

Szülőföldemen – a partiumbeli Börvely községben – igen vallásosak az emberek, ott teljesen elképzelhetetlen, hogy a kicsi gyerekeket ne kereszteljék meg már pici korukban. Így én is gyermekkoromtól vallásos neveltetést kaptam. A nagymamám tanított imádkozni.  Vasárnaponként templomba menni természetes volt. Mégis, miután lekonfirmáltam – már itt Debrecenben – elmaradt a templomba járás, gyakran még az esti és a reggeli ima is. Éltem a kamaszkorra jellemző életet. Érdeklődő és nyitott voltam sajnos a meditáció, a reiki, a lélekvándorlás stb. kérdései iránt. Magába szippantott a spirituális tanítás, mindaddig, míg egy nap olyan rémisztő és elrettentő dologgal nem találkoztam, amitől teljesen megrendülve hátrahagytam mindent ebben a témában.

A gyermekeim megszületése vezetett vissza újra a templomba, akkor is még a hagyomány követésének megfelelve. Kezdtem egyre jobban figyelni Istenre, olvastam egyre érdeklődőbben a Bibliát, majd el is végeztem egy 2 éves alap szintű Bibliaiskolát.

Egészen eddig a pontig keresztény életemben Isten volt a középpontban. Amikor először felismertem a Bibliaiskolában, hogy Jézus van a beszélgetések központjában, emlékszem, hogy szinte szégyelltem magam. Ahogy ott, nagy bátorsággal beszéltek Jézusról, én úgy éreztem magam, mint egy kis óvodás: aki ismeri ugyan Jézus életét, de hogy úgy beszélni róla, mint aki jelen van az életében, az egy teljesen új élmény volt számomra. Hirtelen elkezdtem rá vágyni, hogy minél jobban megismerjem őt. „De hát Isten kinyújtott kezét Jézusnak hívják”! Jézusban jött el Isten, és ragadható meg igazán – hallatszott.

Az én életemben is Ő volt az, aki rendet rakott, amikor pár éve olyan dolgokkal találkoztam, amelyek nagyfokú csalódást okoztak nekem. Ez a csalódás haragot szült bennem. Kerestem a választ. Kértem, sőt könyörögtem, hogy világosítsa meg az Úr, miért, hogyan történhetett mindaz, ami ekkora összeomlást okozott bennem. Olvastam a Bibliát szinte minden nap.

• Ne emberekben reménykedjetek, bízzatok az Úrban.
• Bízd az Úrra a te utaidat.
• Bocsássatok meg egymásnak, ahogyan én is megbocsátottam nektek …. szóltak az igék.
• Jó, Jó Uram, ezeket értem, de hogyan? Ahányszor csak rá gondolok a történtekre, elönt a harag, a méreg, a düh, a fájdalom.

Ahogy ezeket a szavakat kimondom: harag, düh, méreg, fájdalom… ezek vannak bennem? De hiszen ha ezek vannak bennem, akkor én bűnös vagyok! Ugyanolyan bűnös, mint akikre haragszom. Ó, Uram, bocsáss meg nekem kérlek! Igen, szólt a fülembe az ige: mások szemében meglátod a szálkát, de a magadéban a gerendát sem! Kértem az Urat, bocsásson meg, mert igen, most már látom. Kértem a bocsánatot, imádkoztam sokat. Egy idő után már nem is csak magamért, hanem másokért is, azokért is, akik miatt a csalódás ért.

Mindezek közben a Biblia Szövetség tagjaként jártam az országban több gyülekezetben: Nyíregyházán, Miskolcon, Hatvanban, Debrecenben. Kerestem a helyem, kerestem a találkozási lehetőségeket a testvérekkel. Olyan jó volt látni, hallani, hogy milyen jó az Úr. Olykor irigykedve néztem, hogy milyen nagy gyülekezetek vannak, milyen nagy hitélet van és olyanok, mint egy nagy család. Közben pedig a mi templomunk szinte üres. Miért?  – kérdeztem az Urat imáimban.

Jött a pandémia, bezáródtak a kapuk, az ajtók. De kinyílt egy másik kapu, sokkal nagyobb teret kapott az online világ. Ezáltal még nagyobb lehetőségek nyíltak az igehallgatásra különböző gyülekezetek lelkészeitől. Az egyik igehirdetésben erősen szólt hozzám az ige: Jézus Péternek szóló példázatában beszélt a mennyek országáról az adós szolga példáján keresztül. /Máté 18:23-35/

Belém nyilallt, mint egy kés. Szinte összerogytam a felismeréstől, mióta kérem az Urat, hogy bocsássa meg a vétkeimet.  Igen, hiszem, hogy Jézus értem is meghalt a kereszten, hogy engem is megváltott a halálból, a kárhozatból. Őérte nekem is megbocsátott az Isten, mert hiszek, DE ha én nem bocsátok meg az ellenem vétkezőknek, ugyanolyan vagyok, mint ez az ember, akinek elengedték a nagy-nagy adósságát, de ő azt a kicsit nem engedte el. Ez a felismerés engedte meglátni azt is, hogy nemhogy börtönt érdemlek, míg meg nem bocsátok, hanem egyenesen ott is vagyok. Hiszen nem vagyok kapcsolatban azokkal, akik megbántottak.

A szívemben megbocsátottam, de még mindig rajtam volt a bilincs. Aztán rájöttem, hogy azt le kell venni, úgyhogy odamentem: kihez hozzászóltam, kit átöleltem, kinek azt mondtam, bocsánatot kérek. És megtörtént a csoda. Lehullottak a bilincsek, szabaddá váltam. Minden addigi nyomasztó érzéstől megszabadultam.

Hálás vagyok Istennek, hogy megértettem a szavait a példázaton keresztül és köszönöm neki a kulcsot, melyet elfogadva leestek bilincseim.

Kívánom nektek is, hogy szóljon az ige hozzátok is úgy, hogy meghalljátok mit üzen kinek-kinek a lelkiismerete szerint, és fogadjátok el a kulcsot, mely megszabadít börtöneitekből. Ez a kulcs a megbocsátás kulcsa, ez szabadít meg mindannyiónkat és ez a szeretet, ami lehetővé teszi, hogy szabadok is maradjunk az Úr Jézus Krisztus által.

Ámen.

Írta: Hauler Enikő