Alig múlt el a karácsony, az Ökomenikus imahetek, már készültünk a vidámságra. Itt a Farsang, áll a bál! Aztán elmúlt a tavasz és most már a nyár is. Úgy elgondolkodtam arról Farsang környékén, hogy kinek jobb? – aki alig várja a szórakozást, akinek elég heti egy óra az igehirdetésből, az imaórából? Kis túlzással mondva, én minden napomat azzal szeretem kezdeni és befejezi, hogy Istennel beszélgetek. Tudom, hogy ő mindent hamarabb tud, mint ahogy én kimondom, mindig rájövök, mert Ő figyelmeztet, hogy nem jót mondtam vagy nem jól csináltam.
Bevallom, megbánom és bocsánatot kérek. Egy példa: van a szobámban egy konnektor, amibe egy kis világító dugót kell tenni, hogy éjjel ne legyen nagyon sötét, mert azt nem szeretem. 2-3 évvel ezelőtt még egy lendülettel simán a helyére tudtam tenni, de most már nem érem el, „lefele növök”. Felállni semmire nem merek, így aztán csak idétlenkedem, amíg egy igazi mély sóhaj, panasz nem tör ki belőlem: Ó Istenem, segíts már, az én öreg, beteg kezemnek – és abban a pillanatban benyomódott a helyére a dugó. Elmondtam ezt akkor a lányomnak is, aki egy nagyon bölcs tanácsot adott nekem: Anya! Fordítva csináld! Először imádkozz, aztán próbáld a helyére tenni. Azóta így csinálom és akár hiszik, akár nem még sokszor ki sem mondom szavakkal, hogy Istenem, Uram, már helyére is pattant a kis világító szerkezet. Ez lehet, hogy másnak nem nagy tevés, de nekem sokat jelent!
Szanyi György tiszteletes úr egyik vasárnapi prédikációja elgondolkodtatott. Ki vagyok én? Vallásos? Hívő? Vagy ilyen nincs, hogy hívővallásos? Vagy fordítva vallásos-hívő? Ez nem szójáték számomra, ez komoly kérdés. Szeretem Istent, Krisztus Urunkat a Szentlélekkel. Egy örök igaz Isten! Szeretek énekelni, imádkozni, szeretek a prédikációkra figyelni, nagyon szeretem az orgona hangját hallani, egyszóval nagyon-nagyon szeretem a „TEMPLOMOT!
Ahogy belépek az utca kapun, már örül a szívem. Szeretem a lelkészeinket, a presbitereket, a gyülekezet tagjait. Sok kedves, régi ismerősöm jön oda hozzám és megkérdezi, hogy vagyok? – nagyon jól esik. Isten áldja meg Tiszteletes Urat, hogy bevezettette a fűtést, hogy szép lett a templom kívül és belül. Sokszor hallottam már idegenektől is, hogy jajj, de szép ez a templom. Volt, hogy néha odaszóltam: hát még ha belül látná és néha-néha hallgatná az istentiszteletet is – az lenne csak az igazán szép. Elmosolyodva mennek tovább.
Nagyon hálás vagyok Istennek, hogy még megtart, s hogy én nem csak kívülről, hanem belülről is láthatom!
Írta: Bertalan Zoltánné Erzsike néni
Köszönjük szépen Erzsike néni. Nagyon kedves írás. Szívemben örömmel olvastam