Azt hiszem sokan vagyunk, hogy az iskolai tantárgyakra úgy emlékszünk, hogy ma sem értjük, miért kellett tanulni őket. Egyesek a matematikával, mások a fizikával vannak így, hogy sohasem használják, miért kell tanulni. Persze, a reálosok a nyelvtanra, irodalomra, történelemre néznek furcsán. Magam úgy vagyok vele, ha egy kicsit jobban értem a világot és az összefüggéseit, talán másként viszonyulok az élethez. Nem bánom, hogy integrálást tanultam, mert még élveztem is. Valahol mind gazdagít. Viszont a kritikánk leginkább akkor válik erőteljessé, amikor pont a mindennapi élet gondjaival szembesülünk. Arra nem nagyon tanít meg az iskola. Csekély útmutatást ad. Ami kimarad a szülői házban, vagy lemarad az iskolában, az élet igyekszik bepótolni. Csak ez már nem jegyre megy. Itt már nem az számít, hogy mire értékel a tanár, hanem az, mi lesz a következménye a tetteidnek. Sokszor saját bajunk árán tanulunk. Az okosok a mások kárából, a bolondok a sajátjukból sem- tartja a mondás.
A minap Pál levelében olvastam, amit a filippiekhez írt, hogy megtanultam elégedett legyek azzal, amim van. S úgy folytatja, hogy tudok szűkölködni és bővölködni. Az vetődött fel bennem, vajon hogyan tanulta meg? Milyen körülmények tanították meg erre? Az élet és a szükség a legjobb tanár, és Isten mindig időben alkalmazza őket. A körülményeink is komolyan kihozzák belőlünk a képességeinket és hiányosságainkat. A hatalom és pénz megmutatja, kik vagyunk valójában. Mind mind nagyszerű tanárok. A szűkölködés és a bővölködés arra tanította Pált, hogy elégedett legyen mindazzal, amije van, éppen akkor, amikor rendelkezik vele.
Megtanulni elégedettnek lenni! Nem furcsa, hogy az elégedetlenséget nem kell tanulni? Az úgy megvan. Ez sem jó, az sem jó. Ez sincs, az sincs. Olyan könnyen szembesülünk ezzel. A kulcs az összehasonlítás. Az elégedetlenség igazából abból fakad, hogy másokhoz mérem magam. Esetleg magamhoz, abban az időben, amikor még rendelkeztem valamivel, ami most hiányzik. Milyen rossz érzés! Rosszabb, mint az éhség, mert nem lehet könnyen kielégíteni, megszüntetni. S mennyi őrültségre késztet bennünket. Belehajszoljuk magunkat kölcsönbe, egy második műszakba, túlköltekezésbe, irigységbe. Az elégedetlenség az ördög legjobb manipuláló eszköze. Rengeteg embert ölt már meg általa. Mindig lesz valaki, akinek több lesz… Mindig lesz valami, ami hiányozni fog… Soha sincs vége.
Megtanulni elégedettnek lenni nem jelent mást, mint elfogadni azt, ami most van megspékelve egy kis Isten iránti hálával. Nem beletörődés, nem. Elfogadás: ez van, ebből élünk, köszönöm Istenem! Azt hiszem, sokkal többel rendelkezünk, mint amennyi miatt már elégedettek lehetnénk. Mégis úgy érezzük, ahhoz, hogy elégedettek legyünk még kell valami. Az élet legtöbbször ennek a “még kell”-nek a hajszolásával telik. Van, de azt elégedetlenséggel vesszük, így sohasem élvezzük igazán. A bőségben gőgössé, a szükségben keserűvé válunk. Hálássá legkevésbé, elégedetté kicsit se.
Tanulni kell elégedettnek lenni. Tanulni kell megélni és használni azt, amink van hálaadással. Sokan megbuktunk már elégedettségből. Ideje jobb tanulónak lenni. Kicsit felszabadulni ennek a terhétől. De mivel kezdjem?
- Adj hálát mindazért, amid van!
- Élj azzal, amid van, használd!
- Oszd meg másokkal, segíts másokon!
Isten szerető Édes Atyánk! Megígérte, hogy gondoskodik rólunk. Mindennap megadja, amire szükségünk van. Nem szégyelljük magunkat, az állandó elégedetlenkedés miatt? Ideje köszönetet mondani, nem? De! Köszönök mindent Atyám!
Szanyi György