„Szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok.”
Nagy lelki éhséggel indultam neki a sólyomkővári hitmélyítő hétvégének. Éreztem, hogy ezt az alkalmat nem hagyhatom ki, mert ez adni fog nekem, nem is keveset. Nagyon megérintettek az előadások, hogy Istennél ott vannak imáink és kéréseink, hálánk, és Ő nem felejti el ezeket.
Kellő időben veszi őket elő és formál általa bennünket. A dicsőítések is a helyükön voltak: mindig kapcsolódtak a témákhoz, hiszen azok is imádságok, csak énekben formálva.
Rengeteg megérintésem volt a hétvégén. Nagyon jó volt, hogy végre a fiatalok (ifi, alfa-ifi tagjai) is szép számban voltak jelen.
Ez nagyon építő volt, nekünk felnőtteknek és nekik is.
Nagyon hálás vagyok érte, értük.
Első alkalommal éreztem meg, hogy a gyerekeim, mint felnőttek vettek részt az alkalmon és megértettem, hogy ők is Krisztus gyermekei. Ez nagyon fontos volt nekem és boldog vagyok miatta, hogy jó példa voltam előttük, és a feleségem is a mi mintánkra tért meg.
Mindenkit csak biztatni tudok: ez az út az igazi út!!
Akinek van Istene, Jézusa, annak mindene megvan. Nem beszélve arról, amit a fiatalokkal átéltem, még mindig a hatása alatt vagyok.
Jóbaráti, testvéri kapcsolatban vagyok velük. Van egy kis egészségügyi problémám, amit az ifisek tudnak. Az egyikük megölelt és azt mondta: imádkozik értem, mióta megtudta ezt. A másikuk félre hívott szombat este, hogy beszélgessünk, de ez nem volt feltűnő nekem, hiszen amúgy is sokat beszélgetünk. Arrébb vonultunk és ezt mondta: szeretne imádkozni értem és a családomért. Ez akkora hatással volt rám, hogy nem tudtam megállni – kemény férfi létemre – hogy ne sírjam el magam. Itt is éreztem, mennyire kegyelmes, szerető Istenünk van, aki tartja a kezünket, bármilyen próbatételünkben. Behívja segítségül a testvéreket is, akikkel egy testként haladhatunk előre.
Rengeteg szó nélküli összenézés történt ezen a hétvégén, ami beszélt hang nélkül is. Az ölelések, amik sok erőt adtak nekem.
Egyik testvér mondta: ne sírjunk! De ezek a könnyek nekem nem a keserűség könnyei voltak, hanem az öröm és a szeretet kicsordulását jelentették nekem. Most nagyon megtapasztaltam, hogy milyen jó testvérek vagyunk. Számíthatunk egymásra, amiért csak is Istené a dicsőség.
Írta: Tóth János