Imádkozzatok – a sólyomkővári hitmélyítő hétvégén történtekről
A sólyomkővári hitmélyítő alkalom mindannyiunkat, akik részesei voltunk, megérintett. Volt részünk elcsendesedésben, volt részünk az Úrral és testvéreinkkel minőségi időt együtt tölteni, sőt arra is volt alkalom, hogy elengedjünk egy olyan dolgot az életünkben, ami régóta nyomaszt vagy nem kapott meghallgatást. A hétvége így épült fel: közös áhítatok, csoportbeszélgetések, előadások, egyéni igefeldolgozás és istentisztelet vasárnap délelőtt, úrvacsorai asztalközösséggel. Minden alkalom aköré a téma köré szerveződik, amit Tiszteletesnek az Úr vagy a csapat a szívére helyezett. Idén ősszel az imádság volt középpontban. Álljon itt néhány rövid „élménybeszámoló” testvéreink tollából a hétvégén őket ért benyomásokról, megérintésekről, az Úrral való találkozásukról.
Indulás előtt néhány nappal tudtam meg, hogy az utazás során két ifis is velünk utazik. Kissé feszélyezett a helyzet, gondolván arra, hogy 2.5 órán keresztül miről tudunk majd beszélgetni, hisz nem is ismerjük egymást. Isten mindent okkal rendelt el! Gördülékeny beszélgetés, közös téma, jó hangulat! Szuper két útitárs!
Az ott töltött idő alatt is tudtam olyan fiatalokkal beszélgetni, akiket kevésbé, ill. egyáltalán nem ismertem még. A csoportbeszélgetések során is fiatal koruk ellenére elmondták a témával kapcsolatban gondolataikat, mély érzéseiket. Ez nekem nagyon építő volt. Számomra ez a hétvége igazán gazdag áldásokat adott: kapcsolatok kezdésében és a meglévők mélyítésében.
Vágyakozva várom a következő alkalmat! Mindenkit bátorítok, aki még nem vett részt, jöjjön, legyen ott, építsük egymást hitben!
Simonné K. K.
________________________________________________________________________________________________________
Úgy indultam el a gyülekezeti hétvégére, hogy a rohanó hétköznapokban nem tudtam lecsendesedni, nem tudtam készülni rá úgy, ahogy szerettem volna. Ez elkeserített! Többek között azért, mert amire nem készülök imádságban elmélyülve, alázattal az Isten előtt, azok a dolgok általában üresek maradnak számomra. Ezzel a szomorúsággal haladtam Sólyomkővár felé. De amit ott átéltem, az felülszárnyalta az elképzeléseimet. Imádkozzatok…ezzel a címmel lett meghirdetve az alkalom, így tudtuk, hogy az ima körül fogunk forgolódni. Gondoltam, hogy elméletben kapunk pár infót arról, hogy hogyan is kell helyesen imádkozni, tanítást az imádság fontoságáról stb. Ez meg is történt. De, amikor gyakorlatban is imádkoztunk egymásért, az nagyon felemelő és egyben megható érzés volt! Nem tudok másként fogalmazni: sütött a szeretet.
Bárkire néztem, örömtől csillogó, könnyes szemeket láttam. Ahogy átölelték szeretetből egymást fiatalok vagy idősek, nem számított, ki milyen korú. Boldogság volt mindenki arcán, éreztük, hogy itt van Isten köztünk. Ennek részese lenni, megtapasztalni fantasztikus dolog volt. Üresség helyett szeretettel feltöltődve indultam útnak. Eddig is tudtam már Isten kegyelméből, hogy milyen csodálatos dolog az, ha imádkozhatunk, kérhetünk. De ez a hétvége rávilágított arra is, hogy hány meg hány imádságom volt már, meghallgatott imádságok. Vajon hálát adtam én ezért az Istennek? Rájöttem, hogy nem igazán. De ott megtettem… térdre kényszerített az Úr és könnyeimmel küszködve, hálás szívvel köszöntem meg minden meghallgatott imádságomat.
Hoffmanné F. I.
_________________________________________________________________________________________________________
Személy szerint nagy várakozással érkeztem meg erre a hétvégére. Tervezgettem, hogy biztos sokat fogunk együtt imádkozni és ez mekkora fejlődést fog jelenteni közösségünknek. Nem lesz az a befeszülés a közös imáknál, amit érzek, érezni szoktunk, felszabadultabban tudunk majd együtt lenni az imádságban is.
Na, hát ez nem így történt. Számomra nem ez volt a hétvége vezérfonala. Ezt persze csalódásként éltem meg. Nem is találtam a helyemet. Ehhez hozzátartozik, hogy egy igen mély lelkiállapotban voltam.
Mindezek ellenére, hatalmas erővel hatott rám az együtt töltött idő. Éreztem, hogy az Úr megnyugtat és érezteti velem, hogy számára fontos vagyok. Szavakkal le se tudnám írni, hogyan hatott rám a testvérek hite.
Röviden összegezve: nem azt kaptam, amit akartam, hanem azt, amire szükségem volt. Kaptam erőt és iránymutatást az imához, annak ellenére, hogy nem sokat imádkoztunk közösen. Ilyenre is csak az Úr kegyelme képes.
Sáfár N.
_________________________________________________________________________________________________________
Az imádkozás, mint téma, már sokszor elém került. Bibliaórán, igékből, Noémi felvetéseiből, könyvekből, melyeket ajánlásokra én is elkezdtem olvasni. Sorsfordító imádságok Cseri Kálmán bácsitól, Yancey Imádságról szóló könyve és Hybels Ki nem ér rá imádkozni című műve. Mondhatni készültem erre a hétvégére mind lexikálisan, mind lélekben. De mindig szembesülök azzal magammal szemben, hogy még sehol sem vagyok… A hétvégén kaptam eszközt: a lectio divina segítségével sikerült olyan sok időt egy igeszakasszal töltenem és ezáltal az Úrral, mint még addig soha. Sok – sok üzenetet, gondolatot jegyzeteltem fel a megkapott papírra és ezt azóta igyekszem – több-kevesebbel sikerrel – gyakorolni és az Úrra időt szánni, nem sietni. Az átütő érzés nálam – ismét, mint a múlt alkalommal – a vasárnapi istentisztelet alkalmával csúcsosodott ki… az ott elhangzott ige, Mózes könyvéből, az ima erejéről. Mikor Mózes a domb tetejére áll, imádkozik, leengedi a kezét az izraeliták vesztésre állnak, mikor felemeli győzedelmeskednek. Ezt a fáradtságot veszi észre Áron és Húr, követ tesznek alá és tartják Mózes kezét, amíg végső győzelmet nem aratnak.
Mikor Tiszi felolvasta az igét már akkor ez „akadt be” (ahogy ő szokta mondani: mi az, ami elsőre beakad?), hogy együtt imádkoztak, közösen az Úrhoz. Majd az igemagyarázatban is megkaptuk ezt az üzenetet onnan fentről, hogy közösen tartva egymás kezét, észrevéve azt, hogy kinek van szüksége imatámogatásra és vele együtt imádkozni, az Úr megajándékoz bennünket, a közösséget és az egyént is azzal, amire szükségünk van és ez nem biztos, hogy egyezik a mi kívánságainkkal. Mert nála minden imádságunk ott van cserépedényekben összegyűjtve, s mikor kell, akkor előveszi őket, mindent a maga idejében. Felemelő érzés volt a testvérekkel összeölelkezni, aztán a csoportbeszélgetésekben zárásként elmesélni egymásnak, mi érintett meg bennünket a hétvégéből. Együtt sírtunk és nevettünk, egy alkalommal a csoportban imádkoztunk a mellettünk állóért. Csodás dolog megtapasztalni a testvérek szeretetét, összetartását és azt, hogy bármi jön, számíthatunk egymásra imában, tettekben, mindenben. Az imának ereje van, ez az út az Úr és az egyén közötti kapcsolatban, a köldökzsinór.
Orosz-D. É.
______________________________________________________________________________
Áldás, békesség! Egyike vagyok azoknak a testvéreknek, aki szintén részt vett az elmúlt gyülekezeti hétvégén Sólyomkőváron. Nagyon vártam a hétvégét, mert csak annyit lehetett tudni, hogy az imádsággal fogunk foglalkozni. Ez nagyon titokzatos volt számomra, el sem tudtam képzelni, hogy mit lehet az imádságról tanulni. Azt már sejtettem, hogy az ige lesz a középpontban. Ennek a sólyomkővári helyszínnek van egy sajátossága: itt nincs internet, se mobil hálózat, de pont ezért jó. Ez a táborhely segít elszakadni a rohanó világtól és itt igazán azzal foglalkozhatunk, amiért jöttünk. A mostani alkalom annyiban volt más, hogy együtt voltunk a 13 évestől a 90 év fölöttiekig.
A beszélgetések során kiderült, hogy egy lélek van mindannyiunkban, nem a korosztály számít. Mint minden alkalommal most is az ige volt a középpontban, ami szólt és fájt. Rávilágított arra, hogy a rohanó életemben reggel elolvasom az igét és egy óra múlva van, hogy azt sem tudom mit olvastam. A munkahelyre menet, vezetés közben szoktam imádkozni, aminek semmi köze a reggeli igéhez, csak egy pipa, hogy ezt is megcsináltam. Rájöttem, hogy ez így nagyon nem jó. A lelkipásztorunk szokta mondani „vissza kell menni a kályhához”, be kell mennem a belső szobába és el kell tudnom csendesedni. Rá kell hangolódjak az imádságra és így kérnem, mert így lesz személyesebb a kapcsolatom. Az is elhangzott a hétvégén, hogy merjünk Istentől értelmes dolgot kérni, hiszen Jézus Krisztus által mi is kérhetünk, csak ne a mi akaratunk legyen fontos, hanem a Lélek indítson kérésre. Volt dicsőítés, nevetés, megható pillanatok, vetélkedő, felszabadult csoportbeszélgetés, hajnalig tartó beszélgetés. Nekem ezt adta ez a hétvége.
Köszönöm Istenem, hogy alkalmat teremtesz a Veled való találkozásra.
Mányi G.