Bevallom őszintén, hogy amikor felkértek arra, hogy tegyek tanúságtételt, eléggé elgondolkodtam, hogy mit is mondhatnék? Fiatal korom ellenére megannyi arcát mutatta már meg nekem ez a világ, néha azt is, amit nem szívesen lát az ember. Azonban azt éreztem, hogy egyik sem volt számomra egy sorsfordító Isten-élmény, hiszen újszülött korom óta keresztyén neveltetésben részesültem, mindig is tudtam Isten jelenlétéről. Na és ekkor esett le: TUDTAM, de nem mindig ÉREZTEM.
Amikor gyerek voltam, – illetve egy másik gyülekezetben- Istent inkább a szigorú, mindig következetes Hatalmasságként festették le elém, akivel szemben örüljek, hogy egyáltalán életet adott nekem. Bevallom őszintén, hogy nem mindig tudtam ezzel azonosulni, hiszen, ha valami ennyire hatalmas, hogyan is érhetném el? Hogyan bízhatnék meg valakiben, ha kicsit félek is tőle? Sehogy.
Amint már említettem nem volt egyszerű életem régebben, beárnyékolták a szegény életkörülmények, az igazságtalanság érzése ezzel kapcsolatban, egy testvér súlyos betegsége, amely az egész családunkat szétszakította. Azonban az volt a furcsa, hogy ahogyan jöttek ezek a gondok, a LEHETŐSÉGEK is jöttek velük páthuzamosan. Lehetőség arra, hogy 16 évesen dolgozni kezdjek és segítsek az Édesanyámnak, egy azóta sem ismert orvos feltűnése (majd eltűnése), akinek a húgom akkori gyógyulása köszönhető volt.
Aztán persze ahogy nőttem, a problémák is velem együtt nőttek fel. Ekkor kezdtem el igazán imádkozni. Imádkoztam azért, hogy tanulhassak, hogy legyen férjem, házam, gyermekem. Imádkoztam a gyógyulásért, az Édesanyámért, az Édesapám elengedéséért, a testvéreimért.
És tudjátok mi történt? Egyik sem sikerült. Azt hittem, hogy majd, ha kérem, adatik ugyebár, hiszen ezt tanuljuk a Bibliában. Nos, hát ez nem így működik. És ekkor felismertem: nem fog Isten adni nekem egy házat, de ad, – olykor nehéz és megterhelő munkát-, amit addig egyszerűen nem láttam jönni, de ebből tudtunk elindulni. Nem feledteti el velem a gyerekkoromban szerzett rengeteg sebet, de ad társat, akivel a gyermekkor sebeit együtt tudjuk begyógyítani, és így tudtam és mertem gyermeket vállalni. Ad jó szakembereket, akik segítenek. Ad barátokat, akikkel van lehetőség fejlődni, segíteni egymásnak, család helyett családdá válni. És ad gyülekezetet, ahol Isten egy kegyelmes Atya, egy csodálatos, minden nap minden percében elérhető pártfogó, aki bár számunkra nem mindig érhető, hogy mit és miért csinál, de csodálatosan működik.
Számomra ő a LEHETŐSÉGEK ISTENE, mert nem azt mondja, hogy sosem lesz neked rossz és sosem fogsz sírni, sosem leszel beteg, vagy sosem fogsz gyászolni, sosem leszel szegény vagy kicsúfolt, megvetett vagy hitetlen, hanem azt mondta Nekem, hogy lehetsz te bármelyik, de el tudsz Engem érni, mert adok rá neked lehetőséget.
Nem tudom, hogy Te mivel küzdesz, mi az, amit Isten rád mért, de hidd el, hogy adni fog neked lehetőséget arra, hogy Vele együtt menj végig ezen a próbán. Egyszer egy kedves lelkipásztor, – aki ezt az egész eseményt szervezte – azt mondta egy igehirdetésen, hogy „a feleséged, a férjed, a házad, a betegséged nem a kereszted, hanem az a feleséged, a férjed, a házad és a betegséged. A kereszted az, hogy ebben hogyan hordozod el Krisztust.” Ez a mondat teljesen belém égett ott és akkor, hiszen mennyire igaz. Én Krisztust úgy szeretném az egész életemben elhordozni,- igen, ebbe a nehéz időszakok is beletartoznak -, hogy tudom, a próbák között megadja az esélyt arra, hogy Vele együtt az Ő kezét fogva túl legyek az akadályokon és végül meglássam, hogy mekkora az áldása az életemen. Isten áldását kívánom itt mindenki életére és köszönöm, hogy bizonyságot tehettem előttetek!
Elhangzott a Hajdúsámsoni Református Egyházközség Pünkösdi Családi Napján, Sámsonkertben 2026. pünkösdjén.
Papp Fanni