Rám is nagy hatással volt Rick Warren Céltudatos élet című könyve, sok gondolatot ébresztett bennem, felismeréseket és változásokat hozott az életemben.
Leginkább „A szenvedés átformáló ereje” fejezet indított arra, hogy átgondoljam a hozzáállásomat az engem ért nehézségek feldolgozásához. A szerző azt írja, hogy a szenvedéseink arra kényszerítenek, hogy Istenhez forduljunk, és hogy a nehéz időszakokban, valamint az igazi mélységekben tudunk legközelebb kerülni az Úrhoz. De be kell vallanom, hogy én éppen távolodni akartam, haragot és dühöt éreztem minden alkalommal, amikor nehézség ért. Nem értettem, hogy miért működök másként, és erre kezdtem el keresni a választ.
Úgy gondolom céltudatosan élem az életemet. Szeretek célokat kitűzni magam elé, és tenni érte, hogy azokat el is érjem. Fontosnak tartom a folyamatos fejlődést és tisztában vagyok azzal, hogy mi emberek úgy lettünk megalkotva, hogy életünk bármely területén is szeretnénk növekedni, formálódni, azt csak küzdelmek, nehézségek, szenvedések árán tudjuk elérni.
Ha azt szeretném, hogy a testem erősebb és izmosabb legyen, akkor rendszeresen edzenem kell, sokszor nehéz súlyokat emelgetve, sőt a folyamatos fejlődéshez egyre nehezebbeket.
Ha szeretném a tudásomat újabbnál újabb ismeretekkel bővíteni, akkor fel kell kutatnom a szükséges tananyagokat, majd sok időt és energiát kell fordítanom a tanulásra, az összefüggések megértésére, és a későbbiekben az ismétlésre.
Ha azt szeretném, hogy lelkileg fejlődjek, akkor sajnos nem elegendő, hogy olvasom a Bibliát, vagy igehirdetéseket hallgatok, de bizony megpróbáltatásokra is szükségem van, mert akárhogy is nézzük, igazából csak a nehézségek formálnak, tesznek erősebbé. És itt jött a felismerésem. Míg az életem egyéb területein én határozom meg, hogy mit akarok elérni, mikor szánok rá időt, energiát, és milyen léptékben érem el azt, addig a lelkem fejlődését szolgáló szenvedéseket, fájdalmakat, mélységeket nem tudom befolyásolni. A távolodásom, a haragom abból fakadt, hogy szerettem volna ezt a területet is én irányítani. Annak ellenére, hogy megszámlálhatatlan alkalommal imádkoztam már a Miatyánkban, hogy „legyen meg a Te akaratod”, mégis azt szerettem volna, ha az én életemben minden az én akaratom szerint legyen, és persze ne történjen semmi rossz velem.
De ez a terület teljes egészében az Úrhoz tartozik, csak ő tudja mi a terve velem, és ő dönti el, hogy mikor mit szab ki rám. Ez a felismerés arra ösztönzött, hogy változzak és tanuljam meg elengedni ezt az irányítási szándékot, és teljes egészében rá merjem bízni magam az Úr akaratára. Előttem az ige, hogy „akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál”. Még a szenvedés is. Megértettem, hogy ha megpróbálom elkerülni a rám kiszabott nehézségeket, akkor azzal csak rontok a saját helyzetemen, és értelmetlen szenvedéssé alakítom át ahelyett, hogy a fejlődésemre fordítanám.
A változás azonban nem egyszerű és még nem mindig megy könnyen a teljes átadás, de törekszem rá. Ezzel is formál engem az Úr napról napra, és én hálás vagyok neki, hogy elindított ezen az úton, és türelmes hozzám. Bízom benne, hogy a következő megpróbáltatásnál már nem távolodni akarok majd, hanem hozzá fordulva, együtt vészeljük át a vihart, és nem azt kérdezem majd, hogy „Miért engedted, hogy ez történjen?”, hanem hogy „Mi a célod ezzel Uram? Mit akarsz tanítani nekem?”.
Írta: Sike Mónika