Beszámoló
Egy nagyon érdekes élményben volt részünk a nyáron. Néhány gyülekezeti tag, szolgáló testvér kitalálta, hogy ha valamilyen okból az idei új kezdeményezésünket, – az Egyszavas tábort – nem tudjuk megszervezni, akkor az arra szánt időt fordítsuk magunkra és menjünk el zarándokolni. Ennek előzményében és az ötlet megszületésénél is ott lehettem, amikor elkezdtünk beszélni az EL CAMINO zarándokútról, hogy nagyon jó lenne megcsinálni… Csináljuk! Felcsillant a szemünk. De mikor? Nincs idő már a nyáron… Nem lenne nagy falat számunkra? De! (Google keresések, AI stb.: Magyarországi El Camino Szent Jakab zarándokút. Ez kell nekünk. Körülbelül 120 kilométer, teljesíthető a közel 800 kilométeres spanyol, portugál útvonalhoz képest).
Na és mikor? Nem találtunk megfejtést rá. Ezután jött a megbeszélésünk az Egyszavas táborral kapcsolatban, ahol kiderült, hogy nem tartjuk meg, mert sajnos kevés fiatal jelentkezett. Egyből jött az ötlet többünktől is, hogy EMBEREK, akkor menjünk el most zarándokolni Magyarországon, a szervező csapattal. Készen is állt a terv, megyünk! És ell is kezdték szervezni nekünk.
Így kezdődött a mi kis utunk. Spontán, váratlan volt, de mégis az a program lett, amit személy szerint a legjobban vártam a nyáron.
Amit a leginkább kiemelnék az útból, az az, hogy ez a zarándokút nagyon hasonlít arra, amit a mindennapjainkban csinálunk, az életutunkra. Elesünk, lekanyarodunk az útról, nem látjuk értelmét, vagy éppen nagyon jól megy és minden motivációm megvan ahhoz, hogy tovább csináljam. Egy a közös mind a zarándokúton, mind az életünkben: hogy megvan-e határozva előttünk a megfelelő cél!
Hívő emberként sem egyszerű. Kimondjuk a célt, magunk előtt látjuk, de olyan nehéz szem előtt tartani. És milyen jó, ha látjuk, hogy hogyan, miként, merre… A zarándokúton is sokszor elhangzott, hogy „én már nem látom ennek értelmét, hogy szenvedjek, hazamegyek” vagy például „megyek utánatok busszal, nem bírom tovább, egyszerűbb lesz nekem.” Csupa olyan mondatok hangzottak el útközben, amit egy személyes beszélgetés vagy egy közösségi alkalmon is megosztunk egymással.
Számomra ezért volt jó, hogy elmentem erre az útra, mert megerősített abban, hogy egész életünkben ez lesz. Sosem lesz olyan, hogy könnyű, mindig lesz valami vívódás, valami nehézség, de ott van előttünk a cél és tudjuk, hogy ha a célt elérjük, az nekünk lesz jó. Jó volt elérni a 28. km után a hideg sört és a hideg zuhanyt és biztos vagyok benne, hogy jó lesz oda is elérni, hogy Uram megtartottál és most itt vagyok.
Ezt adta nekem ez az út, ezt a megerősítést. Igenis szükségem volt rá és szükségem is lesz rá még néhányszor, mert sajnos/nem sajnos ilyenek vagyunk. Egyedül nem megy.
Ez az én személyes megtapasztalásom.
Írta: Sipos Milán