Hányszor és hányszor hallom ezt a két szót kimondva vagy kimondatlanul, csak úgy a szavak mögé rejtve, mert sokszor még ahhoz sem vagyunk elég „bátrak”, hogy ezt kimondjuk: most nekem van igazam!
Hallom családi körben, a gyerekektől, a szüleimtől, a testvéremtől, a közösségben, a munkahelyen…, és magamtól is. A saját igazunk mellett kiállva képesek vagyunk mi emberek odáig elmenni, hogy úgy összeveszünk azzal, akivel szemben kiálltunk az igazunk mellett, hogy azt vesszük észre, hogy már-már „állati” indulatok kerekedtek bennünk felül, amin mi magunk is meglepődünk. Sértegetünk, fröcsköljük az igazság nevében a bántó szavakat, indulatba jövünk, már nem is vagyunk önmagunk, mindezt csak is azért, hogy bebizonyítsuk, igazunk van. És ezt legtöbbször azokkal tesszük, akiket szeretünk, akik közel állnak hozzánk: családtagok, férjünk vagy feleségünk, gyermekeink vagy testvéreink.
És ma elém jött az igehirdetésben az, hogy csak is Krisztus az igazság, hogy Ő tudott úgy cselekedni egyedül, hogy nem bántott meg másokat. Megtérésem felé vezető úton vezérigém lett a bűnös asszony példázata, ami ma is elém jött. Itt Jézus rávilágít arra, hogy mindenki bűnös, egytől egyig: a vádlók és a vádlott is. Mégis azzal a mondatával, hogy úgy bocsátja útjára a bűnös asszonyt, hogy menj és többé ne vétkezz, feloldozást ad az elkövetett bűn alól. Ő tud feloldozni és megbocsátani. Ahogy ezt teszi velünk is, nap mint nap. Aki Krisztusban jár – és aki tényleg vele jár, nem csak szájával vallja – annak minden nap megbocsájt ha odafordulunk hozzá, még akkor is, ha szajkózzuk a magunk igazát. DE! A vele való járás azt is jelenti szerintem, hogy minden egyes ilyen szituációban tanít is bennünket, és aki az ő gyermeke, annak le kell belőle vonnia a „következtetéseket”, hogy ezzel mire is akart ENGEM tanítani.
Nem a másikat, ne azt lássam már meg folyton folyvást, hogy a másik már megint milyen gonosz volt, megint hogy viselkedett, hanem elsősorban magamat vizsgáljam meg egy-egy szituációban, hogy VELEM mit akar kezdeni az Úr, ENGEM mire akar tanítani ezzel, ha a saját magam feje után menve, belementem egy ilyen adok-kapok szituációba, az igazság nevében. Mert az Úr gondot visel ránk. Ahogy az ének is mondja: ne szóljon igéd hiába. Meg kell halljuk szívvel és füllel, hogy mit üzen nekünk akár az új, akár az ószövetségi igék alapján, majd cselekednünk kell és hallgatni rá. És úgy is kell viselkednünk.
Annyira felemelő érzés megtapasztalni az Úr gondviselő szeretetét, hogy bár vitás helyzetbe sodor, hogy bár tudjuk mi is, hogy talpig bűnösök vagyunk, de ad válaszokat, nyújt megoldást és utat. Nekünk kell fülünk és szívünk legyen ennek meghallására – zajban lehetetlen – és türelmünk arra, hogy megcselekedje, amit megígért. Nem biztos, hogy direkt szól – ahogy tanítanak is erről bennünket sokszor, sokan – hanem küld testvéreket, segítőket, akiken keresztül tükröt tart egy-egy igazság nevében kialakult elmérgesedett szituációba. Ekkor nekünk kell felismerni a kinyújtott karját és elfogadni azt.
Adja az Úr, hogy konfliktushelyzetünkben is mindig ráfigyeljünk, az Egyedüli Igazságra és Ő kisimítja ezeket az indulatokat bennünk és köztünk előbb vagy utóbb.:)
Írta: O.D.É.