„Bízz az úrban, mert karja megszabadít, s hálával áldozol”….jutott eszembe ez az ének a református énekeskönyvből a blog első témája kapcsán. Sokszor dúdolom ezt az éneket, ha takarítok, ha egyedül vagyok és gondolkodom az élet nagy dolgairól vagy ha autót vezetek, vagy a munkahelyen a reggeli kávémat iszom. Azt vettem észre, hogy sokszor nem is imádságok, hanem énekek, dicsőítések hangját, dallamát hallom a fülembe és a fejemben … Hogy bár kutya rossz hangom van – érdekes a gyerekeim míg kisebbek voltak imádták, mióta megnőttek menekülnek, ha elkezdek énekelni – de ha Jézust kell dicsőíteni megered a hangom és nem bánom, ha fals is, csak ő róla énekelhessek és elerednek a könnyeim.
A mit jelent nekem Jézus kérdésre válaszomat ennek az éneknek a szövege világította meg: a bizalmat jelenti nekem, hogy benne bízva minden megváltozik bennem és a világomban, ő soha nem hagy cserben, mindig számíthatok rá. Egy új élet kapuját nyitotta meg számomra, értő figyelmet ajándékozott nekem, hiszen meghallottam végre, hogy Isten hozzám is szól. Ahogy Spurgeon is mondja: a benne bízók javára fordítja minden hatalmát és erőt meghaladó uralmát.
Jelenti azt is, hogy ölelő karja mindig velem van és velem volt akkor is, mikor még nem tudtam róla, mert hogy voltak nekem is – ahogy biztosan neked is – nehéz, fájdalmas, térdreborulós életszakaszaim. A sólyomkővári hitmélyítő hétvégén lett számomra világos, hogy Jézus már akkor fogta a kezem, felemelt, begyógyította a sebeimet, tanított a fájdalmak közepette is azért, hogy lélekben megerősödve tudjak vele tudatos, teljes kapcsolatba kerülni. Hogy meglássam bűnös emberi mivoltom. Így „érett fejjel” vezessen magához, az ő lábai elé. Megmutassa nekem, megtapasztaljam, hogy úgy élhetek teljes életet e földi világban és majd odafenn, ha az ő kezét fogja járok tovább. Folyamatosan tanít, megfed, megvilágít számomra dolgokat. Ugyanakkor nagyon sok kérdés is kavarog bennem, ha rá gondolok vagy a keresztény életre. Azt megtanultam és hiszem is, hogy Isten fia Jézus, akit Isten elküldött ebbe a földi világba, hogy bennünket, bűnös embereket bűneinktől megváltson és nekünk örök életet ajándékozzon.
De hogy mikor mit mondjak? Jézus? Isten? Imádkozásom az Atyához vagy a Fiához szól? Mi hívőnek lenni? Mit jelent, ha valaki azt mondja, érti a Bibliát? Mi hirdetni az evangéliumot? Hogy látom meg Isten iránymutatását? Számtalan kérdés kavargott bennem mikor ez az írás megszületett, de azóta már sok mindent letisztázott bennem az Úr. Ő kell legyen a fókusz. Biztosan benned is, aki olvasod-e rövid írást felmerültek már ezek a kérdések. Akár már hitben mélyen járó ember vagy, vagy az út elején jársz, mint jómagam is. Folyamatosan olvasok, hallgatok, videókat nézek, figyelek, fülelek, keresem a válaszokat. Mit üzen nekem mennyei atyám. Más olvasni és más hallani…. mikor hallom, mikor az igehirdető szájából hangzik el az ige és magyarázata, minden világos lesz. Minden értelmet nyer, minden elhangzott szóban megtalálom magam, a nekem szánt üzenetet. De!
Mióta az Úr megnyitotta a szívem és a fejem, úgy érzem egyre jobban én is megértem üzeneteit és meghallom hangját. Kedves barátnőimmel megosztjuk egymással a magyarázatokat, felismerjük benne azt, hogy Isten mikor kihez szól: hozzám, hozzád, csak épp engem használ fel, mint közvetítő. Csodás ezt érezni. Vajon mások hogy csinálják? Egyből értették, mikor elolvasták Isten igéjét? Sokat olvastak, hallgattak, egyre többet és többet és úgy nyitotta Isten az értelmüket? Mindenki volt útkereső, mindenki járt az út elején, tehát biztosan nem vagyok, vagyunk ezzel egyedül. Nálad ez hogy történt?
Írta: Orosz-Dandé Éva