Isten családjába tartozunk

Isten minket azzal a céllal teremtett, hogy az ő családjához tartozzunk. Atya-Fiú-Szentlélek: szentháromság, mint egy család. Ahogy  Krisztust befogadtuk (ez az újjászületés) Isten az Atyánk lett, mi a gyermekei, a gyülekezet a család. Ez a kötelék nem csak földi életünkre vonatkozik, hanem az örökkévalóságban is megmarad!

Az Isten családjába tartozás előnyei:

Egyik legnagyobb ajándék az örökséghez való jog. A Biblia így ír:” Mivel gyermekei vagytok, minden, ami az Övé, a tiétek is.”

A könyv öt előnyt sorol fel:

-Istennel tölthetjük az egész örökkévalóságot,

-teljesen átformálódunk olyanná, mint Krisztus,

-megszabadulunk minden fájdalomtól, szenvedéstől és haláltól,

-jutalmat és új szolgálati feladatot kapunk,

-részesülhetünk Krisztus dicsőségében.

Erről az örökségről írja Pál: „Amit tesztek, jó lélekkel végezzétek úgy, mint az Úrnak, és nem úgy, mint az embereknek, tudván, hogy ti viszonzásul megkapjátok az  Úrtól az örökséget.” 

A keresztség: azonosulás Isten családjával

A keresztség annak a kifejezése, hogy Isten családjának tagjává váltunk, és nem szégyellünk ehhez a családhoz tartozni. A keresztség csak „jel”, a valódi kapocs a HIT!

Olyasfajta jel, mint az esküvőn a jegygyűrű.

Nem szabad halogatni a döntést!  A Bibliában is több példa mutatja, hogy volt, aki éjfélkor keresztelkedett. (A filippi börtönőr és családja)

A legnagyobb kiváltság

Jézusról így írják: „Erre kinyújtotta a kezét tanítványai felé és így szólt: Íme, az én anyám és az én testvéreim!”  

Kell-e nekünk, nekem ennél nagyobb ajándék? Számomra átütő erővel hatott ebben a részben az üzenet. Nekem, aki fiatalon (17 évesen) elvesztettem édesanyámat, ezzel együtt pedig a családot, aki szeret, összetart, segít, melletted van. De Isten mindezt a hiányt betöltötte Krisztuson keresztül!

Legyen ezért övé a Dicsőség! 

Írta: Simonné K. Katalin

Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük