Mégis igazat mondott
30 év körüli magas, sovány fiatalember állított be a lelkészi hivatalba: – A romániai Szilágyságból jöttem munkát keresni Magyarországra. Ellopták minden igazolványomat, haza kell utaznom. 34 ezer forintot szeretnék kölcsön kérni önöktől, mert ennyibe kerül az igazolás, amellyel átengednek a román határon.
Bizonyos voltam benne, hogy ismét egy kéregető próbálkozik velünk, ráadásul ilyen magas összeggel. Nevetséges próbálkozásnak tűnt a „szövege”. Úgy gondoltam, azonnal leleplezem. Felhívtam a román nagykövetséget. Kiderült, hogy a román határon akkoriban – igazolványok nélkül – csak ennyi pénzért váltott igazolással mehetett át.
Mi sem könnyebb a kéregető „lerázására” – gondoltam -, és felhívtam a külföldi magyarokat segítő hivatalt. Kiderült, hogy senki nem vállalta az ügyét, telefonról telefonra küldözgettek. Az ötödik telefon és egy órányi próbálkozás után sem sikerült patrónust találnom. Mindezt az asztal túloldalán szótlanul végig követte a fiatalember.
Ezek után már nem tehettem meg, hogy én is lerázom. Átkísértem a pénztárba, s a pénztárosunknak megmondtam, adja kölcsön ezt az összeget neki. Gondolatban – egy belső sóhajtással – már a diakóniai kiadások közé soroltam ezt a számunkra nem kis összeget. Búcsúzáskor megígérte, hogy három héten belül visszahozza.
Azt már nem tudtam, hogy pénztárosunk az összeg kiutalása mellett hosszabb beszélgetésbe kezdett a fiatalemberrel és közben összebarátkoztak. A Jézusról szóló bizonyságtételt szomjas szívvel, figyelemmel követte.
Nagyon meglepődtem, amikor két-három hét múlva beállított a fiatalember. Hozta a kölcsönt és kereste pénztárosunkat. Ezek után a pénzt neki adtuk segítségként további munkakereséséhez.
Hamarosan munkát talált. Az Üdvhadsereg Magyarországon is működő segítő csapatánál kapott állást. A hajléktalanokat támogató otthonukban dolgozott. Pénztárosunkkal a barátságuk folytatódott, sőt a fiatalember jött az istentiszteleteinkre is.
Új barátja jóvoltából részt vett egy evangélizáló csendeshéten és az igék hatására átadta életét az Úrnak. Szívből hálát adtunk hármasban Istennek – új életéért. Most már nemcsak azt kértük, hogy segítse tovább hitben és a mindennapokban, hanem imádkoztunk azért is, hogy ajándékozza meg hozzá illő társsal.
Egy év sem telt bele, amikor az Üdvhadsereg kötelékében dolgozó „hozzá illő” leánnyal állatott be, hogy bemutassa. Akkor ők már „haza jöttek” hozzánk.
Hamarosan templomunkban tartották esküvőjüket. Azóta már három gyermek szülei, akiket hitben nevelnek. Ha visszaemlékezem a fiatalemberrel való első találkozásra és az azóta eltelt időre, felerősödik szívemben az Úr igéje: „…amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én utaim a ti utaitoknál és az én gondolataim a ti gondolataitoknál.” / Ézsaiás 55 , 9 /
Írta: Végh Tamás ny. lelkipásztor